Tárlatok

Spiró György: Tavaszi Tárlat. A történet 1956. októberében kezdődik és az 57-es május elsejei felvonulással – igen, azzal a bizonyos felvonulással – ér véget. Az októberi napokat Fátray Gyula a Rókusban tölti aranyérműtéttel, majd otthon lábadozik. Nem vesz részt semmiben, és ezért azt hiszi, hogy megússza.

Nem ússza meg. Neve bekerül a Magyar Ifjúság egyik számába, ellenforradalmároknak nyilvánított emberek csoportjába. Nem biztos, hogy róla van szó, vagy ha igen, akkor a vádak nyilvánvalóan hamisak. Fátray azt hiszi, hogy megússza egy helyreigazítással.

Nem ússza meg. Beindul a kafkai gépezet és Fátray látja, hogyan változnak meg körülötte az emberek. Új ecsetvonásokkal gazdagodik mindenki portréja: barátoké, munkatársaké, rokonoké, ismerősöké, politikusoké, közéleti embereké. Igazi Tavaszi Tárlat, jellemek tárlata.

Spiró a hatalomátvétel, a leszámolás, a terror és a konszolidáció lélektanát és logikáját elemzi. A nagy rendszer visszatérő, ismétlődő logikáját és benne az egyes emberek viselkedését. Húzd meg, ereszd meg. A tehetségtelenek leszámolása – a náluk egyébként emberileg nem jobb – tehetségesekkel.

Miközben Fátray őrlődik, a valóságos Tavaszi Tárlatot, a nagy művészeti seregszemlét is szervezik a Műcsarnokban. Rengeteg ismert név bukkan fel, akikről kiderül, úgy általában semivel sem jobbak, mint a Fátray környezetének alakjai.

Két különböző, mégis nagyon hasonló Tárlat. Május elsején Fátray fellélegezhet, de tudnia kell, meg kellett tanulnia, hogy a kerék forog tovább. Egy kis optimizmus az általános pesszimizmusban. 

 

Hozzászólás írása

Hiba az űrlap kitöltése során!

* A csillaggal jelölt mezők kitöltése kötelező

*
*
*
*