Kémregény

Kondor Vilmos: A budapesti kém. Nyárra tettem félre. A könyv végén található reklámok szerint nekem az első két rész kimaradt, de ez egyáltalán nem volt zavaró, a kémregény így is megáll a maga lábán.

 

Kémregény, vagyis kémekről szól és a kémek üldözőiről. A helyszín a világháborús Budapest. A történet tele van ismerős figurákkal: Kállay miniszterelnök, Ujszászy vezérőrnagy, Korda Sándor, Karádi Katalin stb. A főhős újságíró, a Reuters tudósítója, mellesleg boksz- és karatebajnok, aki három izomagyú rendőrkopót sebesülten is leteper, ahogy ez már újságíróknál általában lenni szokott. Ő a könyvben a jó fiú, aki mellett természetesen ott van a jó nő, aki mindenen fel van háborodva, de azért mindenben segít, amúgy pedig nagyon csinos.

 

Mi is kell egy jó kémregényhez? Először is kell valamilyen rejtélyes, ámde nagy vonalakban hihető történet. Aztán kell némi írástudás, amitől az egész irodalommá válik. Az első kellék itt elég jól működik, a történet eteti magát, és akinek nem szólal meg a fejében túl korán a csengő a két főgonosz korán elhangzó ismert nevére, az esetleg meg is lepődik. A második kellékkel sincs különösebb baj, néhány sematikus megoldás ellenére az irodalmi véna is él, néhány részlet kifejezetten élvezetes.

 

Az ellenségkép a kor ízléséhez igazodik, ahogy ez általában történni szokott, ami egyébként nem tesz jót egy kriminek, mert túl hamar beszűkül a rossz fiúk köre, túl gyorsan megjelenik a célkeresztben a gonosz. Javasolt cím egy doktori értékezéshez: „Barát- és ellenségkép a magyar kémregényekben rendszerváltás előtt és után”.  

 

Hozzászólás írása

Hiba az űrlap kitöltése során!

* A csillaggal jelölt mezők kitöltése kötelező

*
*
*
*