Sekély

Van egy diám, amit minden új kurzus bevezető anyagába beteszek. A tantermi viselkedés szabályait foglalja össze néhány pontban. Az egyik pont így szól: “laptops allowed”, vagyis óra közben mindenki bekapcsolva tarthatja a saját laptopját, a használata engedélyezett.

Először pár éve Hollandiában dolgoztam egy olyan osztályban, ahol mindenki előtt ott volt bekapcsolva a saját gépe, és nyilván mindenki fent volt az interneten. Amikor éppen valaki más tanított, beültem a hátsó sorba, ahonnan a mindenfelől villódzó képernyőket is láthattam. A hallgatók szemlátomást megosztották a figyelmüket az osztályterem történései és a gép között. Minden képernyőn valami mást láttam, mindenki valami mást csinált a gépével. Közben ment az óra, előadások hangzottak el, élénk vita kerekedett erről-arról.

Alapjában véve jó benyomásaim voltak az egészről. Ha laptop, hát legyen laptop. A 21. században élünk, miért kellene ár ellen úszni: laptops allowed.

A kérdést mégsem lehet egykönnyen lezárni. Pár éve a Cornell Egyetem két kutatója cikket publikált egy tantermi kísérletről. Egy kommunikációs tárgyú foglalkozások a hallgatókat két csoportba osztották. Az egyiknek megengedték a laptopok használatát, a másiknak nem. A foglalkozást követően egy teszten felmérték, ki mire emlékszik az órán elhangzottakból. A laptoposok jóval gyengébben szerepeltek a másik csoportnál. És ami talán még érdekesebb: azok produkálták a legrosszabb teljesítményt, akik az első csoporból a gépüket a tananyaghoz kapcsolódva, kiegészítő forrásként használták, pl. rákerestek egyes elhangzott fogalmakra. Rosszabbul teljesítettek azoknál, akik egyszerűen csak leveleztek, pizzát rendeltek vagy friss hírek után kutattak a gépükön.

Szóval: laptops allowed? Megfontolandó. A kísérletről szóló cikkre való hivatkozást Nicholas Carr új könyvében találtam. Szám szerint ez a harmadik. Emlékszem, milyen hives vitákat váltott ki az előző kettő, főleg a legelső, ami egy egyszerű logikai következtetést fogalmazott meg: (1) tömegcikk nem biztosít versenyelőnyt; (2) az IT tömecikké vált; (3) az IT nem biztosít veresenyelőnyt. Sokan érezték találva magukat, egy sor nagy név szólat meg pro és kontra.

Carr szemlátomást kiválóan ért ahhoz, hogy bizonyos kényes sejtéseket határozott formában megfogalmazzon és hatásosan tálaljon. Új könyve arról szó, milyen hatást gyakorol az internet a gondolkodásunkra, a tudásunkra és az agyműködésünkre. Abból indul ki, hogy az agy egy állandóan formálódó, fejlődő valami: amit csinálunk, az hatással van az agyműködésünkre. Az új technológiák, az új médiumok “átdrótozzák” az agyat.

Agyunk másképp volt drótozva az írás és a könyvnyomtatás feltalálása előtt, másképp a Gutenberg Galaxisban, most pedig éppen az internet, az állandó online tevékenység drótozza át. A nyomtatott könyv embere lineárisan godolkodik, elmélyülten, koncentrálva. Az internet embere gyors és felületes. Irdatlan tömegben zuhog rá az információ, és miközben ellenállhatatlan kényszert érez a “naprakészségre”, nem marad módja és ideje emészteni. Mindenről tud valamit, de semmit sem tud igazán. Szellemi energiát elhasználja, felőrli az állandó váltás, a linkről linkre való ugrálás, a folytonos multitasking, vagyis a figyelem megosztása (lásd a fenti laptopos kísérletet).

A képernyőn másképp olvasunk, mint a nyomtatott könyvekből: nagyobb ugrásokkal, linkek, multimádiás izgő-mozgó illusztrációk szirénhangját követve, sajátos információszerző ösztönnek engedelmeskedve. A tömérdek felkavart iszap nem tud leülepedni, az információ nem találja meg az utat tudatunk mélyebb rétegeibe, nem transzformálódik tudássá. Átfut rajtunk, mint a higany.

Tudásunk, megismerésünk, memóriánk, intelligenciánk egyre növekvő részét “kiszervezzük” a számítógépnek és a hálónak, és ez nem marad következmények nélkül – mondja Carr. A lényeg tulajdonképpen nem az, hogy a következmények jók vagy rosszak, hanem hogy tényleg vannak következmények: a drótok átrendeződnek az agyunkban. Nem az a kérdés, hogy “butává tesz-e minket a Google”, hanem hogy mássá tesz, és hogy milyenné, azt csak most kezdjük kapiskálni, az első kutatási eredmények – ezekből Carr bőségesen idéz – csak most kezdenek befutni, és ezek fényében néhány régebbi is átértékelődik.

Carr egyébként nagyon jól ír, színesen, érdekesen, olvasmányosan – bár néha nehezen követhető filozófiai magasságokba emelkedik -, hatásosan, gazdag forrásanyagból. Az ő műfaja az esszé, a művészi igénnyel megírt tanulmány. Igazából nem fedez fel semmit, hanem mások gondolatait gondolja tovább. Közben saját magát használja példaként: az én agyam is átrendeződött – mondja -, én is az internet rabja lettem, amikor ezt a könyvet írtam, erővel kellett elszakítanom magam a hálótól, hogy koncentrálni tudjak. 

  

Hozzászólás írása

Hiba az űrlap kitöltése során!

* A csillaggal jelölt mezők kitöltése kötelező

*
*
*
*