Táborban

Herta Müller: Lélegzethinta. A szerző az elmúlt év irodalmi Nobel-díjasa. A főhős egy nagyszebeni német fiú. A háború végén sok honfitársával együtt egy kelet-ukrajnai munkatáborba hurcolják, ahol öt évet tölt, majd hazatér. Az utazás bizonyos értelemben megkönnyebbülés hoz neki, mivel homoszexualitása miatt otthon rejtőzködve él, állandóan úgy érzi, hogy figyelik, szorul a hurok körülötte, bármikor lebukhat.

A lágerben beszűkül körülötte a világ, figyelme a mindennapos túlélés gondjaira koncentrálódik: a lapátra, a cementre és a szénre, a téglahordás módjára, a kenyérszerzésre, a káposztalevesre, a csencselésre, a tetvek elleni védekezésre, csipetnyi sóra és cukorra. Nem firtatja a miérteket, a többiekkel együtt az adott szűk térben igyekszik valahogy berendezkedni, élhetővé tenni a világot.

Maga a könyv a megrázó történések ellenére valahogy erőtlen, vértelen. Ott fejeződik be, ahol igazából érdekessé válhatna: a hazatérésnél. Szülei házában, az otthonául szolgáló városban a fiú ugyanúgy nem találja a helyét, mint sokan a háborúból hazatérő katonák közül. Majdnem kimondja: a lágerben jobb volt, ott valahogy egyértelműbb, világosabb, megfoghatóbb, megszokottabb volt minden.

Hozzászólás írása

Hiba az űrlap kitöltése során!

* A csillaggal jelölt mezők kitöltése kötelező

*
*
*
*