Új fiúk, új bányák

Egy bányásznak bánya kell. Adatbányásznak adatbánya. Adatbánya sokféle van. Minden hegy adatbányát rejt, ha sok adat keletkezik benne, lehetőleg elektronikus, digitalizált formában.

Egy részecskegyorsító nyilván remek adatbánya. A csillagos ég is nyilván az. Az izgága izlandi vulkánt már biztos körülrakták mindenféle szenzorokkal, és azok öntik az adatokat. Egy könyvkiadó bányát nyithat a rendelkezésére álló szövegekben, és mintákat kereshet – ha van hozzá kedve – például Kosztolányi Dezső szóhasználatában.

A bányák egy része független egymástól. Mások viszont érintkeznek egymással, sőt, meg sem lehet mondani, hol kezdődik az egyik és hol végződik a másik.

Vegyünk most elő egy fehér papírt, és válasszunk ki három adatbányát. Az első kapujára azt írjuk: „vállalat”, a másodikéra azt, hogy „közösség”, a harmadikon pedig ez álljon: „egyén”. Három olyan kört kell rajzulnunk, amelyek mindegyikének van közös része a másik kettővel.

Az elsőben, a vállalati bányában már igen élénk a forgalom. Az elektronikus, integrált, valós idejű vállalat koncepciója régóta megjelent. Minél több folyamat, tranzakció van digitalizálva, annál szélesebb csatornákon ömlenek az adatok a tározókba, ahol aztán hozzá lehet látni a feldolgozásukhoz és a hasznosításukhoz.

A „közösség” nevű bánya is nyitott: az emberek hatalmas tömegekben mennek fel a hálóra, életük növekvő részét ott élik, ott kommunikálnak, vásárolnak, politizálnak, flörtölnek, dolgoznak, bűnöznek, tanulnak, üzletelnek, szocializálódnak, szervezkednek, alkotnak, kooperálnak, tájékozódnak, vitatkoznak, kattintgatnak stb. Digitális nyomaik tározókba ömlenek, a tározók bányászokra várnak. Ez a bánya ércben igen gazdag, de a kiaknázása körül egyelőre bizonytalanságok vannak, mert nem lehet pontosan tudni, hogy az a rengeteg adat tulajdonképpen kié, mit lehet vele tenni, és mi történik, ha teszünk vele valamit. (Tegnap a Szek.org konferenciája is foglalkozott ezzel a kérdéssel.)

A harmadik, „egyén” vagy „magánemer” vagy „én” nevű bányáról nemrég olvastam egy érdekes cikket a The New York Times oldalain. Gary Wolf írta, „The Data-Driven Life” a címe.

A vállalatoknál az adatokra (azt is mondhatnám, hogy a „business intelligence” szolgáltatásaira) épülő döntések folyamatosan szűkítik a vezetői döntléseknek azt a körét, amelyek ösztönre, intuícióra, megérzésre vagy éppenséggel hasraütésre, vakszerencsére épülnek. Döntés bőven áradó, jól feldolgozott, a döntési feladatokhoz, helyzetekhez adaptált, valós idejű információk alapján, ahol lehet, automatizálva – ez az általánios trend a hierarchiában fent és alul.

Wolf cikke szerint erre a magánéletben is egyre több lehetőség nyílik. Az életünket szervezni kell, az időnket be kell osztani, döntéseket kell hozni, viselkedni kell valahogy, betegségeket kell kikúrálni, konfliktusokat kell megoldani, hatékonynak kell lenni, stb. Adatok nélkül csak a homályos véleményünkre, az ösztöneinkre, pillanatnyi hangulatainkra, rokonaink és haverjaink kétes tanácsaira, korlátozottan tájékozott tanácsadókra támaszkodhatunk.

Adat saját magunkról rengeteg van, az eszközeink is megvannak az összegyűjtésükhöz, hiszen van mobiltelefonunk, számítógépünk, navigátorunk, lépésszámlálónk; a lakásunk, az irodánk, a testünk tele van mindenféle kütyükkel, és ha van kedvünk hozzá, továbbiakat is gyűjthetünk. Bejelentkezhetünk például a MedHelp elnevezésű egészségügyi szolgáltató oldalra, és ha szorgalmasan etetjük az adatainkkal, olyan tükröt tesz elénk, amilyenben talán még soha nem láttuk magunkat. De ha már egészség, akkor ott van a CureTogether is. Csatlakozhatunk Gary Wolf „Quantified Self” mozgalmához. Személyes pénzügyeinket felvihetjük a Mint-re. (Vajon mennyit költök én egy hónapban mondjuk élelmiszerre? Mennyi lehet az összes kamatbevételem? Mennyi kamatadót vonnal le tőlem? Fogalmam sincs.)

A lehetőségek folyamatosan bővülnek, Margaret Morris, az Intel klinikai pszichológusa például mobiltelefonos „érzelemkövetővel” kísérletezik. (Vajon mivel vannak összefüggésben a hangulatváltozásaim? Az időjárással? Az alvással töltött órákkal? Különböző zavaró tényezőkkel?..)

A tározók várják az adatokat, az adatok pedig az adatbányászokat. Bányászkodhatok a saját adataimban (vajon egy átlagos napon hány órt tudok koncentráltan dolgozni? hipotézis: meglepően keveset – de mennyire keveset?), de ha az adataim egy részét felajánlom a közösségnek, akkor átjárót találhatok a „közösség” nevű bányába is: megtudhatom például, hogy milyen vagyok másokhoz képest, másoknál mi működött hasonló helyzetekben. Az így kapott képek és a melléjük csatolt tanácsok alapján döntéseket hozhatok, amelyek remélhetőleg jobbak lesznek az edigieknél.

Érdekes ez az egész, meg egy kicsit ijesztő is, megmozgatja az ember agyát.   

Post a Comment

You must be logged in to post a comment.