Linkség

“A pipacspiros Szonya is fogta Nyikolaj karját, csak úgy sugárzott boldog tekintete, ahogy szemébe nézett, amire oly régóta várt. Szonya már elmúlt tizenhat éves és nagyon szép volt, kivált az ujjongó, boldog felélénkülés e pillanatában. Csak nézte-nézte Nyikolajt, egy percre se vette le róla szemét, és lélegzetét is visszafojtva hallgatott. Nyikolaj hálásan tekintett rá, de mégis egyre várt, keresett valakit. Az öreg grófné még nem jött elő. Ekkor léptek hallatszottak az ajtóban. Olyan gyors léptek, hogy semmiképpen sem lehettek édesanyja léptei.”

E szöveget ketten írtuk: Tolsztoj és én. A szavak és a mondatok Lev Nyikolájevicstől származnak, a linkeket én tettem bele. Azért tettem bele, mert látom, milyen vita keveredett az internet hatásról a gondolkodásunkra. A Háború és béke szövege már minden bizonnyal digitalizálva van, a fenti idézetet akár ki is másolhattam volna valahonnan. Az egészet letölthetném egy e-könyvolvasóba vagy táblagépbe.

Ha van digitalizált szöveg, miért ne legyen benne link? A link híd a világ felé; segít abban, hogy a könyv ne legyen magányos sziget, hanem ezer csáppal kapcsolódjon más alkotásokhoz és információkhoz, amelyek szintén rendelkeznek a maguk csápjaival, és így a világ alkotásai egy nagy rendszerré álljanak össze.

Nono! – mondják erre egyesek összevont szemöldökkel. A link eltereli az olvasó figyelmét, szörfölésre csábít, linkről linkre való ugrálásra, elmélyülés, az eredeti gondolatsor gondos követése helyett. A link, a horizontális ugrándozás sekélyessé teszi az elmét. Az eredmény: rövid távú, dekoncentrált, pillanatnyi impulzusok által vezérelt gondolkodás, mélyebb összefüggések fel nem ismerése, túlzott figyelem a jelenre, a „tudás” hamis illúziója. A link csábításának nehéz ellenállni; egy Odüsszeusz kell hozzá, aki az árbochoz kötözteti magát, hogy ne induljon el a linkek szirénhangja után, és ne kezdjen szörfölni az internet habjain.

Nicholas Carr már többször írt erről a témáról, de nemrég Csikszentmihályi professzor is megszólalt. Érdeklődéssel várom a fejleményeket és a bizonyítékokat.

Amúgy azért választottam Tolsztojt, mert tegnap este egy orosz Google-oldalon felültem a transzszibériai expresszre, bámultam kifelé az ablakon, néztem Moszkva külvárosát, átkeltem a Volgán, az Angarán, majd végül begördültem Vlagyivosztokba. Mindezt gyorsítva persze, de ha egyszer lesz rá időm, végignézem az egészet, talán jövő télen, szobabiciklizés közben. Miközben a tájak és a városok vonultak a szemem előtt, egy ügyes menü segítségével választhattam: a kerekek kattogását közvetítik nekem, balalajkán előadott Bach műveket hallgatok, vagy a Háború és békét oroszul. Az utóbbi mellet döntöttem, így született meg az ötlet az idézett forrásról.

Post a Comment

You must be logged in to post a comment.