Vírusjáték

Az IMA Blog játékra hívja a bloggereket: mindenki mondjon el magáról öt kevésbé ismert dolgot, aztán nevezzen meg néhány bloggert, akiket szívesen bevonna a játékba. Ez tehát egy vírus-játék: megkapod, heverd ki, add tovább. Legyen hát. Íme öt kevésbé ismert tény velem kapcsolatban:

(1) A gimnázium utolsó évében pszichológia szakos tanárnőnk behozott egy IQ tesztet és mindenkivel megcsináltatta. Kiderült, hogy az én IQ-m a legalacsonyabb. Nem egyszerűen alacsony, hanem nagyon alacsony.

(2) Egyetemi ember lévén viszonylag sokat publikálok. Egyszer egy tanfolyam szünetében odalépett hozzám egy úr, és azt mondta: én egy borsodi sütőipari cég igazgatója vagyok, nálunk a maga könyve kötelező olvasmány. Ez volt az eddigi legpozitívabb élményem a publikálással kapcsolatban. Az ember ír valamit, és Borsodban (talán) jobb lesz tőle a kenyér. Van ennél fontosabb?

(3) Katona koromban azokon a napokon, amikor konyhás voltam, sohasem ebédeltem, mert láttam, mi hogyan készül.

(4) Egyszer régen az (akkori) Thália színházban, egy orosz darab előadása közben Hacser Józsa, aki egy ledér hölgyet alakított, lejött a színpadról, az ölembe ült és homlokon csókolt. Közben megkérdezte: Van egy staubod? Nem tudtam, mi az. Ez volt az egyetlen színházi szereplésem.

(5) Máig őrzöm 1975-ben vásárolt „Ukrajna” márkájú kerékpáromat, de nem politikai okokból.

Most pedig jöjjenek a bloggerek. Örülnék, ha a következők is bekapcsolódnának a játékba: Lepenye Tamás, Dragon Zoltán, Dévai Zoltán.

Ez a vírusjáték egyébként kísérletként is felfogható annak vizsgálatára, miként működik a hazai blogoszféra hálózatként. A rendelkezésünkre álló adatok alapján nyugodtan kijelenthetjük, hogy több ezer működő blog van kies hazánkban. Ez talán nem sok, de nem is kevés. Azt is láthatjuk, hogy a blogok szaporodásának és működésének jelenségét különböző emberek különböző szemüvegeken át vizsgálják: mást lát benne egy szociológus (a társadalmi párbeszéd színtere?), mást egy közgazdász (piac?), mást egy médiaszakértő (a régi média versenytársa?), mást egy pszichológus (a beteges nárcizmus megnyilvánulása?), mást egy informatikus (új technológiák gyakorlópályája?), mást egy ifjúságkutató (a szocializálódás színtere?), mást egy kriminológus (erkölcsi fertő?) és így tovább.

Kíváncsi lennék, mint mondanának róla azok, akiket Barabási, Watts és más hozzájuk hasonló hálózatkutatók gondolatai fertőztek meg. Műveiket tanulmányozva egy egész sor mindenféle vizsgálati szempontot és módszert lehetne kitalálni, mondjuk abból a hipotézisből kiindulva, hogy a hazai blogszféra „small world” jelenség, vagyis számos, elég jól körülírható csoportból áll, az egyes bloggerek között mégis rövid a kapcsolati út. Kíváncsi lennék, csinál-e valaki itthon ilyen kutatást, például ilyen vírus-módszerrel. Egy nemzetközi összehasonlító kutatás még érdekesebb lenne.    

Post a Comment

You must be logged in to post a comment.