Vátesz

Doransky (azaz Dobó Mátyás, a Blogvilág egyik szerzője) blogját böngészve bukkantam rá egy friss filozofikus-értékelő-prognosztizáló bejegyzésre. Január 4-én írta, arra figyelmeztetve az olvasókat, hogy ha nem használják ki a világháló által nyújtott megjelenési, önkifejezési, kapcsolatépítési lehetőségeket, akkor ne lepődjenek meg, ha lemaradnak a világ vonatáról. Rajta kell lenni, meg kell mutatkozni, produkálni kell valamit és kitenni a többiek elé, különben nem vesz észre a világ, ott ragadsz valahol egy félhomályos sarokban.

Elgondolkoztató dolog ez, éppen ezért szeretnék én is néhány gondolatot megfogalmazni a Mátyás által tárgyalt jelenségkörrel kapcsolatban, a tévedés és a mellényúlás jogát fenntartva persze.

Mire számítok 2007-ben? Először is arra, hogy a „social networking” jelenség beérik. A társasági hálózatok és a hozzájuk csatlakozó internetezők  száma tovább növekszik, de ebben a növekedésben egyre kisebb szerepe lesz a divatnak, az újdonság szinte kötelező kipróbálásának. A növekedési görbe meredeksége csökken, közeledik a tetőzés. Ugrásszerű növekedésre az egyre kisebb számú szűz piacokon (pl. egyes későn ébredő országokban, korosztályokban) lehet még számítani.

Bizonyos mértékű kiábrándulás is megfigyelhető lesz: sokan rájönnek, hogy jóval kevesebb kapcsolatot tudnak érdemben menedzselni, mint ahány a monitoron megjelenik. (Lehet, hogy hat áttételen keresztül el tudom érni Bush elnököt, de ennek nincs semmilyen jelentősége, azon kívül, hogy érdekes.)

A piac (bár ez nem egészen pontos elnevezés) koncentrálódni fog, azaz a növekedés néhány nagy hálóra összpontosul. A gazdagok gazdagabbak lesznek. A menedzselhető kapcsolatok fontossága miatt az emberek „be fognak ragadni” abba a hálóba, aminek kiépítésbe a legtöbb energiát fektették, és az sem várható, hogy hosszabb távon mondjuk kettőnél több hálóban tudnak aktívan megjelenni, profilt, digitális személyiséget építeni. A növekedésnek egyre érzékelhetőbb korlátai lesznek, jómagam is látom például, hogy nem tudok rendszeresen többet olvasni hét-nyolc aktív blognál.

Növekedési esélyei leginkább a jól eltalált funkciójú és piacú „rés-hálóknak” lesz – most hirtelen a LinkedIn üzleti hálózat jut az eszembe a maga munkaerő-piaci szolgáltatásaival. Az új hálók új technikai funkcióinak kisebb hatása lesz, mint a már kiépült közösségeknek, vagyis néhány új technikai trükkért kevesen fogják otthagyni a megszokott társaságukat.

Mindazonáltal társasági hálózatépítési vonalon jó esélyei lehetnek azoknak a kereskedő cégeknek, portáloknak is, akik sok felhasználót, vásárlót, érdeklődőt stb. vonzanak, ezért számukra a „social networking” felé való nyitás logikus üzleti lépés lehet. A példa kedvéért: rendszeresen veszek könyveket az Amazonon, ahol szépen működik az „akik megvették ezeket a könyveket, azok megvették a következőket is…” szolgáltatás. Mindig azt várom, mikor jön majd az a kérdés: „Na és nem akar találkozni velük? Mi majd összehozzuk magukat; hasonszőrű emberek lehetnek, dumáljanak egy jót, gerjesszék egymás gondolatvilágát, aztán jöjjenek csapatostól újabb könyvekért…”

Ha már itt tartunk, fogalmazzunk meg egy újabb, egyáltalán nem meglepő jövendölést is: folytatódni fog, sőt, fel fog gyorsulni a Web 2.0-ás világ elüzletiesedése, (a helyesírás-ellenőrzőnek nagyon nem teszik ez a szó), ami többféle módon és formában fog jelentkezni: reklámok a kedvelt oldalakon, vállalati tagok a hálózatokban, boltok, szigetek, konferenciatermek stb. a Second Life-on stb. Túl nagy a csábítás: a befektetéseknek megkell térülniük, a reklám oda megy, ahová a figyelem irányul, az újdonságok bevezetésénél nagyon fontos a hálózati hatás és a kritikus tömeg, a hálók valóságos információs kincsesbányák a marketing szempontjából, és így tovább. Bolond az, aki ellenáll a csábításnak.

Végezetül arra is számítok, hogy tovább folytatódnak a kollektív alkotással, a közösségi kreativitással, a kollektív intelligenciával kapcsolatos viták, hiszen már most is szép számmal találhatunk igen különböző álláspontokat: van, aki új kreativitási, alkotási aranykort lát a hálókban, a wikikben, a videómegosztókban, a blogokban, mások viszont nevetséges illúziókat, önáltatást, ügyes manipulációt, digitális maoizmust.    

Post a Comment

You must be logged in to post a comment.