Vasútállomás

A MÁV jót tesz a műveltségnek, kies hazánkban ugyanis a vonatok olyan lassan mennek, hogy bőven van idő olvasni. Richard Sennett The Culture of the New Capitalism című könyvével is egy hosszabb vonatút alatt birkóztam meg. Igen, birkóztam, mert nem volt könnyű olvasmány, méghozzá igazából nem a tartalma, hanem a stílusa és a nyelvezete miatt. Tudomásul kellett vennem: Sennett nem nekem, egyszerű, érdeklődő olvasónak ír, hanem inkább valamilyen elképzelt vagy valóságos filozófus-szociológus társaságnak, elvont, tudományos embereknek, akik, ha pennát ragadnak, nem a világra akarnak hatást gyakorolni, hanem egymásra. Folyton az volt az érzésem, hogy amit a könyv mond, azt jóval egyszerűbben és hatásosabban is meg lehetne fogalmazni, már csak azért is, mert Sennett tulajdonképpen rólunk ír, dolgozó emberekről, munkavállalókról, a mi életünket tárgyalja, a mi tapasztalatainkat igyekszik szavakba önteni.

A szerző az MIT-n és a London School of Economics-on tanít szociológiát. Úgy emlékszem, egyszer már szóltam róla e blogban, egy cikke kapcsán. Ebben a könyvben is érdekes dolgokat ír, és a stílusa ellenére valószínűleg nem teljesen elvont ember, nem szobatudós, aki a kályha mellett spekulál és igyekszik logikai légvárakat felállítani olyan lényekről és intézményekről, amelyek egyébként talán nem is léteznek. A könyv alapos kutatómunkáról tanúskodik, Sennett sok emberrel beszélt, valóságos emberi sorsokkal ismerkedett meg. Elsősorban az érdekli, hogy érzi magát az ember mint munkavállaló, miként viszonyul hozzá a munkahelye, miként viszonyul ő a munkahelyéhez és ezáltal végső soron önmagához.

Sennett szerint mély intézményi változásoknak lehetünk tanúi, amelyek egyelőre a gazdaságnak abban a kis szeletében jelentkeznek erőteljesebben, amelyek az úgynevezett „új gazdaság” élvonalát képviselik, jelesül a csúcstechnológiai, a globális pénzügyi és az új típusú (gondolom ez alatt azt kell érteni, hogy globális és modern információs technológiára épülő) szolgáltatói szektorban. E szektor meglehetősen kicsi, de nagy a kulturális befolyása. A lényeg: a gazdaságban bomladoznak a régi, stabil, hierarchikus és bürokratikus intézmények, a helyüket mobil, változó, jórészt alkalmilag („projektekre”) összeálló szervezetek, „adhokráciák”, „moduláris vállalatok”, „virtuális vállalatok” veszik át, de a jelenség egyre határozottabban megfigyelhető az államigazgatásban is. A háttérben a technológia, leginkább az infokommunikációs technológia fejlődése és terjedése mozgatja az eseményeket.

A munkahelyek – írja Sennett – már nem lakható falvakra hasonlítanak, hanem vasútállomásokra, ahol alkalmilag tartózkodik egy ideig az ember, és aztán megy tovább. A régi intézményeknek ezer bajuk volt (lassúság, drágaság, bürokrácia stb.), viszont meg volt az az előnyük, hogy az emberek végig tudták gondolni bennük a sorsukat: ma gyakornokként kezdek, egy év múlva véglegesítenek, három év múlva csoportvezető lesz belőlem, hat év múlva én leszek/lehetek az osztályvezető… A „modern” szervezetekben ilyen történet nincs, alkalmi zsoldosként csatlakozom alkalmi társulásokhoz. Az intézmények fragmentálódnak és ezért fragmentálódnak a hozzájuk kapcsolódó emberi sorsok is: vándormadarak keringenek mindenfelé, akik csak ideiglenesen raknak fészket itt-ott.

Sennett szerint e modern világ „ideális emberének” három fontos tulajdonsága van: (1) menedzselni tudja a rövid távú kapcsolatokat, gyorsan be tud illeszkedni egy új társaságba, majd könnyedén szedi a sátorfáját; (2) elmélyült, fókuszált tudás helyett inkább fejlődési, alkalmazkodási potenciállal bír; (3) könnyedén búcsút int a múltnak, nem ragaszkodik semmihez. Rövid távon gondolkodik, a potenciálját fejleszti és hangsúlyozza, és nem sajnál semmit. Nem lojális, már csak azért sem, mert hozzá sem lojálisak, legfeljebb alkalmilag. A probléma az, állítja a könyv, hogy az emberek általában nem ilyenek. A régi intézményi rendszer ezer helyen repedezik, és ennek következtében fokozatosan átértékelődnek olyan jelenségek és fogalmak is is, mint a szakmai hozzáértés, a tehetség, a tapasztalat, az intézményi tudás, a lojalitás, a bizalom, a gondolkodás időtávja és így tovább. A hosszú távú következményeket, azt, hogy az emberek többsége jól érzi-e magát a kibontakozó új intézményi világában, csak találgatni lehet.

Post a Comment

You must be logged in to post a comment.