Üzleti patológia

A The Wall Street Journal Europe hosszú cikket szentel annak a kérdésnek, hogy jó-e az, ha a vezetők beülnek a beosztottjaik közé, mintegy jelezve, hogy egy vérből valók vagyunk, én is csak olyan vagyok, mint ti. A problémáról még Finkelstein professzor véleményét is kikérik. Engem az ilyen mélyenszántó kérdések nem tudnak lázba hozni, Sydney Finkelstein neve viszont ismerősen cseng: remek könyvet írt a vállalati kudarcokról.

A menedzsment szakmában szintem mindenki a siker szakértőjének tartja magát. Finkelstein professzor viszont a kudarcok, a tévedések, a bukások szakértője. Patológus, aki üzleti hullákat tesz a boncasztalra, szikéjével metszéseket ejt, majd mutatja a köré sereglett fiataloknak: tessék, uraim, itt támadott a kór, itt másztak be a bacilusok, itt dugultak el az erek, e helyen bomlott meg az agy. Vizsgálati alanyait a nagy és neves cégek köréből válogatja, könyve valóságos gyűjteménye a gyászkeretes esettanulmányoknak: benne van például az Apple kalandja a PDA-val, a Motorola Iridium-projektje, a Samsung autógyártási kísérlete, a Webvan kidurrant légvára.

A professzor előszeretettel választ olyan hibákat, amelyeket egyébként igen okos emberek követnek el, méghozzá nem azért, mert hiányzik a tudásuk vagy nincs elegendő információjuk. Egyik megállapítása nem meglepő: a felső irodák döntéshozói végeredményében ugyanolyan emberek, mint mi vagyunk. Vágyaik vannak és félelmeik, gyerekkoruk tarka lepkéit kergetik, irigykednek, elhiszik a saját meséiket, hibáikat önmaguknak is szégyellik bevallani, ezért aztán olyan csövekbe másznak bele, amelyekben nem tudnak megfordulni, és amelyek túlsó vége a roncstelepen van.

Post a Comment

You must be logged in to post a comment.