Utóélet

Saját könyveim után kutakodom a világhálón. Nem egyszerűen hiúságból teszem, hanem mert érdekes tapasztalatokra lehet így szert tenni. Az első nagyjából tíz évvel ezelőtt jelent meg. Elkészült a kézirat, dolgozott vele a kiadó, aztán megérkeztek az első példányok. Volt egy sajtóbemutató, néhány ismertetés és értékelés különböző lapokban. A könyvek helyet kaptak a boltok polcain, néha a kirakatokban is. Aztán eltűntek, remélhetőleg azért, mert megvásárolták őket. Néha hallottam róluk, láttam őket felbukkanni könyvtári polcokon és katalógusokban. Egyszer a rendőrség is felhívott, hogy az egyiket zugmásolják valamelyik egyetemi városban, tegyek feljelentést. (Nem tettem.)

Most ezek a kötetetek újra felbukkannak, újra láthatóvá válnak. Van olyan elektronikus könyvtári katalógus, amelyikben azt is megnézhetem, ki vannak-e éppen kölcsönözve, és ha igen, meddig. A frissebbek ott vannak az internetes boltokban, elolvashatom, hogyan ajánlják (vagy nem ajánlják) őket, milyen kategóriába kerülnek, milyen egyéb címlapok társaságában jelenik meg a fényképük a bolti weboldalon. Találkozom velük elektronikus antikváriumokban; figyelhetem, hogy mikor kerül be belőlük egy-egy példány, és mikor kerülnek át a „most nincs, de előjegyezhető” kategóriába. Ha rájuk keresek, láthatom, hol, milyen iskolában, milyen kurzuson lett belőlük kötelező vagy ajánlott olvasmány. Megtalálhatom a hivatkozásokat a hálóra felpakolt dolgozatokban.

Ez a könyvek internetes utóélete, legalábbis a szerző szempontjából.  

Post a Comment

You must be logged in to post a comment.