Törlés

Tudjuk jól, hogy a szellemi tulajdon védelme fontos kérdés. Amikor vállalatok és más intézmények arról döntenek, hová telepítsék kutató-fejlesztő központjaikat, egyebek között azt is figyelembe veszik, biztonságban van-e az adott országban a szellemi tulajdonuk, érvényesíteni tudják-e ott a jogaikat, kell-e tartaniuk gátlástalan és büntetlenül maradó másolástól.

Ugyanakkor azt is tudjuk, hogy a szellemi tulajdon védelme kényes kérdés. Ha a védelem túl erős, az megnehezítheti a felfedezések, a találmányok, az értékes gondolatok, felismerések és tapasztalatok hasznosítását. A túl gyenge vagy hiányzó korlátok viszont elveszik az emberek kedvét a szellemi munkálkodástól. Valahol középen kell tehát az egyensúlyt megtalálni.

A szellemi tulajdon védelmének kérdésvel az ember néha egészen hétköznapi körülmények között is találkozik. Az iskolában, ahol éppen tanítok, levél jött az informatikai részlegtől: egyes háttértárolók túlterheltek, irdatlan mennyiségű anyag gyűlt össze rajtuk, mindenki rendezzen hát nagytakarítást, tűntesse el onnan a személyes kacatjait, válogassa ki a valóban fontos dolgokat. Ha nem teszik meg, a határidő lejárta után a szolgáltatók fognak lépni.

A másik oldalon azonnal felháborodott hangok szólaltak meg, köztük olyanok is, amelyek a szellemi tulajdon védelmére hivatkoztak. És akkor máris bent vagyunk a problémák sűrűjében. Tekintsünk most el attól, hogy a tárolókon valószínűleg személyes dolgok is vannak, például egy fotósorozat a gyerek születésnapjáról. A kapacitás nagy részét valószínűleg letöltött anyagok foglalják le, amelyek a mindennapos munkához kellenek, vagy kellhetnek, esetleg fognak valamikor kelleni. Úgy is mondhatnánk, hogy mindenki raktárat épít mindenféléből: tanulmányokból, adattárakból, diasorokból, filmekből, könyvekből, honlapokból, isten tudja miből.

Egy-egy ilyen raktár tudást képvisel, méghozzá kétféle módon: egyrészt tartalma van, ami letöltött anyagok esetében másoktól származik, másrészt struktúrája, amit viszont a gyűjtő alakít ki. Na és most jön a fogas kérdés: kié ez a felhalmozott tudás? Tételezzük fel, hogy a letöltések legálisak voltak, vagyis egyébként minden szabadon hozzáférhető a világhálón. De keletkezik új tudás is, hiszen valaki, minden bizonnyal egy szakember összegyűjtötte, rendezte, strukturálta, bizonyos (oktatási, kutatási, tanácsadási) célokra használhatóvá tette ezeket az anyagokat. Kié ez a tudás? Azé, aki összerakta, és akkor aki hozzányúl, az megsérti a szellemi tulajdon védelmének elvét? Vagy az iskoláé, hiszen a gyűjtőt ő fizeti, a tárolóhelyet ő biztosítja, a gyűjtés és a rendezés pedig fizetett munkaidőben, az iskola gépén történt? De milyen szerződés köti a tanárokat az iskolához? Eltöltendő munkaidőre vagy meghatározott feladatokra (vagyis bizonyos kurzusok megtartására) szerződtek? Beleértendő ebbe az ilyenfajta felhalmozás, vagy ez már a megbízottak magánügye?Egyáltalán kitér a szerződés ilyen tulajdonlási kérdésekre is? És ha az iskoláé a tudás és a felhalmozott anyag, a tanár nélkül ugyan mihez kezd vele? Ki fogja átnézni, a hasznosításáról ki fog gondoskodni? Mit veszíthet, ha letörli, és tudja-e egyáltalán, hogy mit veszíthet?

Post a Comment

You must be logged in to post a comment.