Tizennyolc

A múlt héten Röjtökmuzsajon megtartottuk a tizennyolcadik Vezérigazgatói Találkozót. Végighallgattam tucatnyi előadást és néhány kerekasztal-beszélgetést. Amikor pár hónappal ezelőtt a szokásos felhívást írtam, abból indultam ki, hogy ha a tavaszi konferencia a válságról szólt, akkor az őszinek a válság tanulságait kell tárgyalnia. Végeredményében mindenki valóban erről beszélt. Néhány egzotikus kivételtől eltekintve a válság mindenkit elkapott, mindenkinek túl kellett esnie néhány nehéz döntésen: létszámcsökkentés, beruházások visszafogása, projektek leállítása, fizetésemelés elhalasztása a bizonytalan jövőbe stb.

Úgy tapasztaltam azonban, hogy van egy általánosabb tanulság is. A jelenlévőket szemlátomást érdekelték a válságmagyarázatok: miért robban ki, honnan indult, hogyan terjedt, mennyiben hasonlít korábbi válságokra, és így tovább. Ugyanakkor az is látszik, hogy a magyarázatok nem sokat segítenek. A vezetők teszik a dolgukat, úgy döntenek, úgy viselkednek, ahogy a mindenkori helyzet diktálja. Ha fut a szekér, igyekeznek felkapaszkodni rá: azt teszik, amit a többiek általában. Ez – és ezzel nyilván nem mondok semmi meglepőt – azt is jelenti, hogy nyilván el vannak már vetve a következő válság magvai.

Bár nem végeztem semmiféle közvélemény-kutatást a megjelentek körében, úgy érzékeltem, a következő évre csak nagyon kevesen várnak fellendülést: a többség inkább valamiféle stagnálásra vagy további, azért az eddiginél kisebb visszaesésre számít. Nem látszik, mi húzná meg a gazdaságot. A hazai fogyasztás? Egyelőre van százezer új munkanélküli. Az állami beruházások? Aligha, ráadásul választások is lesznek, sok a bizonytalanság. Talán az export, ha más országokban megindul valami.

Post a Comment

You must be logged in to post a comment.