Fél tizenegy van, pár perce jöttem fel az állófogadásról. Véget ért a 16. Vezérigazgatói Találkozó első napja. (A krónika kedvéért: az első találkozó 2001–ben volt Parádsasváron, aztán sok Röjtökmuzsaj és néhány Göd következett, most újra Röjtökmuzsajon vagyunk.) Az első nap, pontosabban az első délután hagyományosan a gazdaság– és társadalompolitikáé. A programot Tölgyessy Péter helyzetelemző előadása nyitotta, majd egy kerekasztal következett Dávid Ibolyával, Fodor Gáborral és Stumpf Istvánnal, végül a napot – ez is hagyomány – Hankiss Elemér zárta egy nagyszabású társadalmi freskóval.

Tölgyessy Péter az általa “magyar modellnek” nevezett jelenséget vette bonckés alá. Mi is lenne a “magyar modell”? Néhány dolgot – remélem, a fontosabbakat – feljegyeztem: (a) nem beruházás– hanem fogyasztásközpontú gondolkodás– és magatartásmód; (b) mindenki az államtól vár mindent; (c) nagy méretű és részarányú szürke és fekete gazdaság; (d) alacsony megbecsültségű fontos értelmiségi csoportok (pl. orvosok, pedagógusok); (e) túlelosztás, állandó deficit rendszeres adóssági krízisekkel; (f) ciklikusan jelentkező reformhullámok, amelyek végén mindig leromlik egyes csoportok pozíciója; (g) alacsony foglalkoztatottsági szint, csekély mobilitás; (h) nagy tömegű és arányú állami újraelosztás.

A modell lényegének összefoglalása és más környékbeli modellekkel (pl. Szlovénia, balti országok) való összehasonlítása után a politikai viszonyokkal való összefüggés megvilágítása következett, végigfutva a mögöttünk sorakozó évtizedeken, az egymást váltó kormányokon, eljutva egészen napjainkig, a mostani válságig. A politikusok itt vették át a szót: mindenki elmondta, mit vár az összehívott nemzeti csúcstól, lát–e lehetőséget értelmes megegyezésre, kompromisszumokra, valamiféle kormányokon átívelo nemzeti fejlesztési stratégia kidolgozására és megvalósítására. (Saját konklúzióm: nem lát.)