Tizenhat

Február közepén (február 16.) a The Economist nagyon érdekes összeállítást közölt az elektronikus kormányzással kapcsolatban világszerte szerzett tapasztalatokról. Feljegyzek ide belőle néhány gondolatot, különösebb rendszerezés és szerkesztés nélkül:

(1) Ügyes informatikai megoldások barátságosabbá és hatékonyabbá tehetik a kormányzást, de a technológia nem kárpótolhat bennünket a politikusok és a bürokraták hibáiért. Az elektronikus kormányzás önmagában nem azonos a jó kormányzással. A technológia alkalmazása önmagában nem jelent reformot, de könnyebbé, olcsóbbá, hatékonyabbá teheti a változásokat. Az elavult rendszerek puszta elektronizálása idő- és pénzpazarlás. Az eddigi akciók főleg a mennyiségről, és nem a minőségről szóltak.

(2) Nem elég kivinni a kormányzati szolgáltatásokat az internetre: a lényeg az, hogy azokat másképp kell csinálni. E téren a kormányzatnak sokat kellene tanulnia az üzleti online szolgáltatóktól. A kormányzati szolgáltatás legyen testre szabott és nagyon vonzó. Az e-boltok megreformálták a kereskedelmet – az e-kormányzásról ugyanez még nem mondható el.

(3) A technológia világosabb képet adhat a kormányzatnak arról, mit akarnak az emberek, mire van szükségük.

(4) Bár az elektronikus kormányzáshoz szép remények fűződnek, az eredmények mindezidáig meglehetősen kiábrándítóak. Az adófizetők pénzéből rengeteget költöttek már nagy méretű, rosszul tervezett és túl drága rendszerekre. Nagy-Britanniában például az elmúlt hét évben kétmilliárd font úszott el kudarcba fulladt vagy leállított projektekre. A kormányzati projektek kudarca annyira hétköznapi jelenséggé vált, hogy egy-egy újabb példa már nem is kelt szenzációt. A rendszerek néha beindulnak, de rosszul működnek. Meglepve attól, hogy egyáltalán működik valami, kevesen kérdezik meg, hogy tulajdonképpen mire is költötték a pénzüket. Sok projekt tipikus lefutása a következő: a politikusok harsány harsonaszóval bejelentenek egy nagyszabású tervet, rosszul fizetett és alulképzett hivatalnokok kiírnak egy megvalósítási tendert, kiválasztanak egy kellően olcsó, ámde kétes hozzáértésű szolgáltatót, mivel az elvárások és a politikai körülmények változnak, a specifikációt újra és újra át kell írni, a költségek az égbe szállnak, jön a kiábrándulás, a projektet vagy eltemetik, vagy kihoznak egy valahogy működő, de messze nem tökéletes rendszert.

(5) Az e-kormányzásnak kéz a kézben kell járnia az i-kormányzással, ahol az i információt jelent. Az e-kormányzás eszközeit leginkább információval jól ellátott állampolgárok tudják  hasznosítani. Az információ átláthatóbbá teszi a kormányzást, felfedi a hibákat, a hozzá nem értést, megnehezíti a pozícióból adódó erőfölény kihasználását, a korrupciót.

(6) A kormányzati weboldalak tervezésénél mindezidáig nem sokat törődtek a felhasználókkal. A honlapok nem alkalmazkodnak ahhoz a módhoz, ahogy az emberek az internetet használják. Például kevés a link, nincs keresőoptimalizálás, nincs összehangolt többcsatornás kiszolgálás, az egyes alkalmazások nem állnak szóba egymással. A jó e-kormányzati rendszer a felhasználó nézőpontjából indul ki, nem a bürokratáéból. Egyeseknek már elfogadható „e-kormányzás 1.0” rendszerük van, de távol állnak a 2.0-tól.  Az 1.0-s változatban az online világ a valóságos másolata. A 2.0- ás változat az interaktivitásról, a megosztásról, az összekapcsoltságról, a közösségről, a webes szolgáltatásokról, a kollektív intelligenciáról szól.

(7) Az eredmények nem feltétlenül arányosak a befektetésekkel. Vannak országok, ahol viszonylag kis befektetésekkel is jó eredményeket tudtak elérni, de olyanok is, ahol nagy befektetés sem hozott komoly eredményt.

(8) Az elektronikus kormányzás haszontalan azok számára, akiknek nincs gépük, vagy nem tudnak azzal mit kezdeni. Az e-kormányzás előnyeiből pont azok maradhatnak ki, akiknek a legnagyobb szükségük lenne a kormányzatra: a szegények és az idősek. A társadalom polarizálódása erősödik, hiszen a „digitális írástudók” előnyökhöz jutnak, a hangjuk erősebben szól.

(9) Az állásuk megtartásában érdekelt állami hivatalnokok masszívan ellenérdekeltek a kormányzati munka elektronizálásában. Az elbocsátottak újbóli munkába állítása a fejlett országokban is gondot jelent.

(10) Az informatikai rendszerek növelhetik a kormányzati munka hatékonyságát. Hatékonyabbá tehetnek tehát rosszindulatú, elnyomó kormányzatokat is.

(11) A számítógép az emberi problémából gépi problémát csinál. Egy fafejű szoftverrel sokkal nehezebb vitatkozni, mint egy emberrel. (Próbált már valaki meggyőzni egy makacs regisztrációs szoftvert, hogy Magyarországon belül nincsenek “államok”?) A „digitális hibák” sokkal súlyosabbak lehetnek az emberieknél.

(12) A fejlettséggel, elterjedéssel kapcsolatos mutatók (mindenféle readiness-rangsorok) félrevezetők lehetnek, mivel a statisztikai adatok keveset mondanak arról, mi haszna van ténylegesen az elektronizálásnak egy adott országban. A kiadásokat könnyű mérni, a hasznot nem. Ha van kimutathat haszon, annak elvileg nagyobbnak kellene lennie, mintha a pénzt másra fordították volna, vagy egyszerűen otthagyták volna az adófizetők tárcájában.

(13) Az eddigi tapasztalatok szerint a centralizált rendszerek rosszabbul működnek a decentralizáltaknál.

(14) Egy másik tapasztalat: a polgárok szívesen használják a technológiát, ha a használat nem kötelező és határozottan előnyös számukra; ellenben ellenállnak a kötelező rendszereknek még akkor is, ha azok egyébként értelmesek.

(15) A személyes adatok védelme szempontjából az emberek jóval óvatosabbak a kormányzattal szemben, mint például a kereskedőkkel vagy az online keresőszolgáltatásokkal szemben. Szívesebben adják meg az adataikat egy e-bonlak, mint egy hivatalnak.

(16) Rosszul menedzselt intézmények számítógépesítve is rosszul menedzseltek maradnak. Az eddig megszületett e-kormányzási rendszerek többsége a felszínt kapargatja.

Post a Comment

You must be logged in to post a comment.