Taleb pulykája

A pulyka a hátsó udvarban él, egy csinos családi ház mögött. A pulyka pontos feljegyzéseket készít. „Enni kapok mindennap – írja. A koszt ízletes és bőséges. A kétlábúak rendszeresen meglátogatnak, megsimogatják a fejemet, különösen a gyerekek kedvesek hozzám. A kerítés mindentől megvéd, a macskát a háziak elzavarják a közelemből.” …És így tovább.

A pulyka egy grafikonon ábrázolja saját állapotát: testsúly, kedélyállapot, ilyesmik. A görbék folyamatosan emelkednek. A pulyka mindebből azt a következtetést vonja le, hogy az élet szép, az ellátás jó és biztonságos, az emberek barátságosak, és minden jel szerint ez így fog menni az idők végeztéig. Egyszer azonban eljön a karácsony és a pulykát levágják, megsütik és megeszik.

Az egész egy pillanat alatt zajlik le. A pulyka, már a túlvilágon, rádöbben: a statisztikái nem érnek semmit, az előrejelzései teljesen hibásak voltak, egész eddigi tudását kidobhatja az ablakon, a világ teljesen más, mint ahogy gondolta.

A pulyka Nassim Nicholas Talebé, a történetet a The Black Swan című könyvében találtam. Taleb a filozófus Bertrand Russelltől vette kölcsön, bár nála még valamilyen más házi madárról volt szó, Taleb azért konvertálta karácsonyi pulykává, hogy a történetet az amerikai olvasók számára is fogyaszthatóvá tegye. (Ha lesz magyar fordítás, ahhoz a malacot ajánlom.)

A példázat azt illusztrálja, mekkora hibát követ el az, aki a múlt adataiból következtet a jövőre, és hogy sokkal biztosabban tudjuk, hogy mit nem tudunk, mint hogy mit tudunk. A világ jóval komplexebb, mint ahogy a pulyka gondolja; ami teljesen valószínűtlennek tűnik, az bármikor bekövetkezhet. A véletlennek, a korábbi tapasztalatok alapján váratlannak tűnő eseményeknek nagyobb szerepe van, mint gondolnánk. Az emberi gondolkodás viszont arra van beállítva, hogy a jövőt a múlt alapján képzeljük el, gondolkodásunk lyukait pedig mindenféle mesékkel, ok-okozati elképzelésekkel, modellekkel tömködjük be.

Tanulságos történet ez, több szempontból is, különösen most, válság idején. A könyvet olvasva mindig ez a poén jut az eszembe: „…csak azt mondhatjuk, hogy van itt legalább egy birka, amelyiknek legalább az egyik oldala fekete.”

Post a Comment

You must be logged in to post a comment.