Szigetek

Olvasom a válság-cikkeket – mi mást is olvasnék, minden velük van tele. Mindenki az okokat kutatja. Vannak elképesztően bonyolult magyarázatok, de vannak egyszerűek is. A magam részéről szeretem a példázatokat, még akkor is, ha túlságosan leegyszerűsítik a világot. Álljon itt egy közülük. Warren Buffett, a híres pénzember 2003-ban cikket írt a Fortune magazinba. Azt igyekezett benne elmagyarázni, hogy – szokásával ellentétben – miért fektet be külföldi valutákba.

Képzeljünk el két teljesen egyforma szigetet – írja. Az egyiket nevezzük el Pazarlandnak, a másikat Bozgólandnak. Mindkettőn szorgos emberek laknak, nagyjából egyenlő számban. Mindkettőn napi nyolc órát dolgoznak az emberek, mindkettőn pont annyit termelnek egyforma termelékenységgel, amennyit elfogyasztanak. Egyszer csak egy hirtelen ötlet hatására Buzgóland népe úgy dönt, hogy ezentúl napi tizenhat órát fognak dolgozni, de a fogyasztási szokásaikon nem változtatnak, pont annyit esznek-isznak, mint eddig. Keletkezik tehát nyolc órányi felesleg. Mit lehet vele kezdeni?

Szerencséjük van: Pazarland népe örömmel átveszi és elfogyasztja ezt a többletet. Mivel ott is talpig becsületes emberek élnek, fizetnek is érte, méghozzá értékpapírokkal, amelyek árát Pazarlandi valutában, pazardollárban állapítják meg. Buzgóland népe termel, Pazarland lakosai pedig kiválóan érzik magukat, mivel kétszer annyit fogyaszthatnak, mint eddig. Így megy egy darabig. Buzgóland kincstárában halomra gyűlnek a pazarlanti értékpapírok.

Pazarlandban egyesek gyanút fognak, veszélyt szimatolnak: kezd túl sok lenni az adósság, de lehurrogják őket, hiszen egyébként mindenki elégedett. Egy idő után Buzgóland népe is gyanakodni kezd: tulajdonképpen mit is érnek ezek a pazarlanti értékpapírok? Elkezdik pazarlandi valutára cserélni őket, a pénzért pedig jó, zsíros pazarlanti földet vásárolnak, egyre többet és többet. Egy szép napon Pazarland lakosai arra ébrednek, hogy még egy csomó adósságot kell megfizetniük, de mivel közben a földjüket is elvesztették, járadékot, bérleti díjat is kell fizetniük a buzgólandi tulajdonosoknak. Ez azt jelenti, hogy a jövőben jóval többet kell dolgozniuk a megszokott napi nyolc óránál, és az asztalra is kevesebb jut majd.

A helyzetet az is bonyolítja, hogy közben sok év telt el: azok, akik Pazarlandban buzgón fogyasztották a buzgólandi többletet, már megöregedtek, nyugalomba vonultak, az adósság tehát a gyerekeiket és az unokáikat nyomja. A kereskedelmi szempontból fair ügylet (Pazarland népe megfizeti, amit elfogyasztott) tehát egyáltalán nem igazságos generációs szempontból. Mindeközben Pazarland kormánya se tétlenkedik: el kellene inflálni a buzgólantiaknak adott értékpapírokat…

Így kocog előre a mese. Buffett ebből a példázatból vezeti le a maga valuta-befektetési politikáját. A történet tanulságos, de felvetődik egy érdekes kérdés: vajon mi készteti Buzgóland lakosait a többletmunkára és a megtakarításra, és milyen ötlet hatására dönt úgy Pazarland népe, hogy ők viszont többet fogyasztanak?

Post a Comment

You must be logged in to post a comment.