Sweet 15

A Morgan Stanley egy 15 éves gyakornokát a cég megkérte, írja le saját és hasonló korú ismerősei médiafogyasztási szokásait. A rövidke tanulmány annyira megtetszett nekik, hogy publikálták. A Financial Times részletes elemzést közölt róla, amit aztán ismertetett a hazai rádió, minden bizonnyal a királyi, mert nekem az van az autóban behangolva. Megkerestem az írást a hálón és el is olvastam, ami nem volt nagy kunszt, mert összesen három oldal az egész.

Nos, az egészben igazából nincs semmi meglepő. Az internethez való hozzáférés már nem gond senkinek – állítja a gyakornok-tinédzser: az iskolában is van, sokaknak otthon is van, a mobiltelefonban is van, de az utóbbit (mármint a mobil internetet) szinte egyáltalán nem használják, mert drága. Újságot nem vesznek (drága), az ingyen osztogatottakba bele-belenéznek, de úgy általában hosszabb szövegeket nem olvasnak el belőlük – minek, amikor a tévében mindent meg lehet nézni, az interneten mindent meg lehet találni. Ha mégis újság, akkor legyen „tabloid”, mert azt ki lehet nyitni a metróban és nem kap bele a szél – ez így igaz, magam is ezt tapasztalom, ezek a gyerekek tudják, mitől döglik a légy. 

Zenehallgatás folyamatosan, de zenéért pénzt nem ad ki senki. Rádiózás még van, de zavaró, hogy a rádión „program” van, vagyis nem lehet szabadon dönteni a meghallgatás idejéről. Tévézés van, még elég sokszor, leginkább meccsnézés, showműsorok, egyes sorozatok követése, de amikor azok éppen abbamaradnak, akár heteken át se kapcsolják be a képládát.

Intenzív élet az internetes társasági hálókon (Facebook és társai), de twitterezés nincs, akkor már inkább SMS. (Apropó Twitter: a magam részéről egyelőre semmiféle ingert nem éreztem a használatára, se szerzőként, se olvasóként.) Aki mégis megpróbál csiripelni, hamar rájön, hogy a kutyát sem érdekli, mit ír, és abbahagyja.

Az internet főleg információforrás; néhányan vásárolnak is rajta, de nem sokan, mert ahhoz kártya kell. A reklámokat utálják és kerülik, kivéve a vírusmarketinget, ha az tényleg vicces. A moziba járás leginkább a társasági élet miatt érdekes, de amikor már felnőtt jegyet kell venni, csökken a népszerűsége. Mobilja gyakorlatilag mindenkinek van, a felhasználás költségérzékeny, vagyis főleg beszélnek és SMS-eznek vele, a kifinomultabb szolgáltatásokat nem használják, mert drágák. A készülékeket általában kétévente cserélik.

Minden menő, ami érintőképernyővel működik, hordozható, nem kell hozzá drót, és lassan merül ki az eleme. Minden ciki, amihez drót kell, nincs színes képernyője, túl nagy, és gyorsan lemerül.

Ennyi. Elgondolkozni leginkább azon érdemes, hogy ez a kis tanulmány egy 15 éves gyerekről és a hasonszőrű ismerőseiről szól – de mi lesz, ha megnőnek? Mi az, ami mindebből megmarad, és mi az, ami elmúlik a korral? Amit ma csak azért nem vesznek meg, mert drága, holnap, amikor pénzt fognak keresni, már érdekes lehet. Az ingyenesség elvárása már mélyebben beivódik a kultúrába: zenéért, hírekért pénzt valószínűleg a jövőben sem fognak kiadni. A hosszabb szövegek elolvasása és megértése tanult dolog: ha most nem gyakorolják, később se fog menni.    

Post a Comment

You must be logged in to post a comment.