Senkiföldje

Nekem a YouTube eddig valahogy kimaradt. Eddig, mert a múlt hét végén, egy ajándékként ölembe pottyant lyukasórát kihasználva meglátogattam őket. Ez nekik nem lehetett valami nagy esemény. A statisztikák szerint jelenleg csak az USA-ban 16 millióan teszik ugyanezt egy hónap alatt. Ez messze áll a MySpace 55 milliójától, de azért nem semmi.

Pillanatok alatt rájöttem, hogy csak úgy, tébláboló látogatóként nem jutok messzire. Mit nézzek meg ebből a kismillió felrakott filmből? Megpróbálkoztam a sikerlistával. Az első helyezett éppen valamilyen boxmeccsről készült filmecske volt, amin két drabális félmeztelen ember agyba-főbe verte egymást. Betört orr, felrepedt száj. Huszonegy órája volt fent, a számláló szerint több mint nyolcvanezren nézték meg. A második helyezett (el se mondom, mi volt) csak harmincezerrel kevesebbel büszkélkedhetett.

Hát akkor próbáljunk meg inkább keresni. Mivel egy ideje arra készülök, hogy újra megnézem a Lopott szépség-et, beírtam a kockába, hogy „Liv Tyler”. Százkét találat. Ott van köztük teljes terjedelmében a nevezetes klip, a Crazy, amin a kedves papa szolgáltatja a zenét az Aerosmith frontembereként. Ott van az autómosós jelenet egy másik filmből, a magyar címére már nem emlékszem, pedig láttam. Aztán egy érdekes film, amin Liv egy dalt énekel a Sweeney Todd-ból. Isten tudja hol és hogy készülhetett. (Ezt a musicalt egyébként láttam egyszer a régi Nemzeti Színházban, egy angol társulat előadásában. Persze nem Livvel.) További filmrészletek, romantikus közelképek a Gyűrűk urá-ból, riportok, egyebek. Meg egy halom kollázs, vagy mondjuk úgy, hogy mash-up, vagyis mindenféle összevágott anyag: képek, zenék, filmrészletek, némi feliratozással kiegészítve.

Liv után, egy hirtelen, megmagyarázhatatlan eredetű ötletnek engedve, megnéztem és meghallgattam néhány dalt Jane Birkin és Serge Gainsbourg előadásában. Egy részük profi anyag, de vannak olyanok is, amelyek amatőr felvételnek tűnnek. Végül rákerestem a „Beatles”-re, és megnéztem, hogyan énekelte Paul McCartney a tokiói koncerten a Yesterday-t, miközben egy furcsa, hegedűre emlékeztető alakú gitáron játszott. Meg nem tudnám mondani, hogy a felvételt profi vagy amatőr készítette, de talán az utóbbi, mert több kameraállás van, bár több amatőr ezt is össze tudja hozni.

Egy biztos: ez így a You Tube-on a jövő évezred régészének fantasztikusan érdekes kortörténeti anyag (az ősember barlangjában talált videoklipek), de mai szerzői jogi szempontból egy rémálom, jogi senkiföldje. Csoda, hogy a rendszer gazdái eddig nagy perek nélkül megúszták, ami talán a kép- és hangminőséggel magyarázható. Pár napja (szeptember 2.) a The Economist cikket közölt a YouTube-ról, amiben az internetes helyet egy kávézóhoz hasonlítják, ahová jó betérni, de ahol az emberek egyelőre nem vesznek semmit. Vagyis nincs üzleti modell. A lap egy véleményt idéz, ami szerint a YouTube havonta félmillió dollárt veszít, mert a tárolás meg a sávszélesség nincs ám ingyen. Előbb-utóbb kell valamilyen bevétel is, méghozzá nem kevés.

De ki fog fizetni és miért? Megnéztem volna ezt a néhány klipet, ha fizetni kell érte? Aligha. Talán reklámokat kellene tenni a filmek elejére? Vagy a reklámcégek pénzért tehetnének fel klipeket? Vagy hosszabb, jó minőségű filmeket, igazi mozit kellene árulni, vagyis beállni azok sorába, akik most a DVD üzletet akarják átalakítani internetes-letöltős üzletté? Talán jobb lenne az egészet eladni egy médiacégnek vagy egy média-babérokra vágyó távközlési vállalatnak? Meglátjuk.  

Post a Comment

You must be logged in to post a comment.