Processzor-aukció

E napló oldalain egyszer már szóltam az informatikai közművekről. Akkor az IBM-et emlegettem. Most két másik cégről jön néhány információ.

A Sun februárban adott hírt arról a tervéről, hogy számítógépeket lehet majd tőle bérelni az interneten. Az árakat is belőtték: egy dollárt kell fizetni egy processzor egy órai használatáért, és ugyanennyit havonta egy gigabájt tárolókapacitásért. Ilyen tarifákat lát maga előtt akkor is az ember, ha taxiba száll. Egy bemutatón a Sun emberei próbát is tettek: a gép végül 12 dolláros számlát bocsátott ki az elvégzett feladatról, amihez egyébként több száz processzor együttes munkájára volt szükség.

A Sun árai, mint látjuk, rögzítettek. Lehetőség van azonban dinamikus árképzésre is. Az elektronikus kereskedelem jót tett a különböző aukciós megoldásoknak, lásd például az eBay sikerét. A közmű- és a grid-üzletbe szintén beszálló HP is ezzel próbálkozik. Az elképzelés szerint a falhasználók szabad processzorkapacitásokra licitálhatnak. E kapacitásokat arányosan osztják el: aki többet ígér, többet kap belőlük. Az első próbák már megvoltak, a HP a rendszert a CERN-nek adta át további tesztelésre. A CERN a grid- computing egyik legfontosabb kutatóközpontja, itt ringott a világháló bölcsője is. A HP rendszere mostani formájában 500 gépet kezel, amiket 24 bérlő használhat egyszerre. A távlati víziók grandiózusak: egész világot behálózó grid-közművek, korlátlan számú felhasználóval. A díjszabást még egyszerűsíteni, az aukció szabályait és az üzleti modellt finomítani kell. Jó téma ez egy elmélet és gyakorlat iránt egyformán fogékony, matematikában jártas közgazdásznak.

Post a Comment

You must be logged in to post a comment.