Pepita

Még az év elején „Társadalmi innováció” címmel írtam egy cikket az Infopark portáljára. Mivel elég sok idő eltelt már azóta, idemásolom:

** Kezdjük egy személyes információval. Azok közé tartozom, akik az egyetemen politikai gazdaságtant tanultak, ami akkoriban két részből ált: a kapitalizmus és szocializmus gazdaságtanából. Mindkettőhöz tartozott egy-egy tankönyv: a kapitalizmusé kék volt, a szocializmusé emlékeim szerint világosbarna. Az utóbbi azt írta le, milyennek kellene lennie a szocializmusnak. Tudjuk jó, hogy a valóság nem olyan volt. Két szocializmus élt tehát egymás mellett: egy elképzelt és egy valóságos. Az utóbbi a szakirodalomban és a sajtóban a „létező szocializmus” elnevezést kapta.

Terjesszük ki most ezt a kettősséget: minden társadalmi rendnek létezhet egy „elképzelt” és egy „létező” változata. Az előbbi gondolkodó emberek fejében születik meg, bizonyos feltételezések és logika alapján. Az utóbbi a szemünk előtt bontakozik ki, benne élünk. Szerencsés esetben a kettő között nincs nagy különbség, de, mint a példából láttuk, ennek az ellenkezője is előfordulhat. A különbség nem feltétlenül valamilyen rossz, félrevezető szándékból adódik: lehet, hogy az említett gondolkodók hibás feltételezésekből indulnak ki, téves logika mentén haladnak, nem vesznek számításba bizonyos tényezőket, vagy a túlzott leegyszerűsítés áldozatai lesznek.

Milyen társadalmat építünk ma? Erre többféle válasz adható. Az egyik lehetséges válasz az, hogy az információs társadalmat, a tudás társadalmát. És mi az információs társadalom? Ez már fogas kérdés, nem lehet rá egy mondatban válaszolni. Olyan társadalom, amelyben az információ és a tudás a legfontosabb termelőerő. Azok lesznek gazdagok, akiknek sok van belőlük és ügyesen gazdálkodnak velük. Olyan társadalom, amelyben a tudásintenzív gazdasági ágak (informatika, biotechnológia, mérnöki tervezés stb.) a legfontosabbak. Olyan, ahol szabadon fejlődik és széles sávon áramlik a tudás, a megszerzésének nincsenek különösebb akadályai. Olyan, ahol minden család asztalán ott van a számítógép, a zsebekben a mobiltelefon, a falon az interaktív televízió. Mindent meg lehet találni, mindent meg lehet tudni pillanatok alatt.

Mindez nagyon szépen hangzik és technikai szempontból egyáltalán nem tűnik lehetetlennek. Bár a technikai fejlődésnek nyilván sosincs vége, most, a 2007-es évben kimondhatjuk: az információs társadalom technikai alapja, infrastruktúrája a fejlett országokban kiépült vagy közel van ahhoz, és nálunk is egyre kevésbé az a probléma, hogy miként lehet számítógéphez és internethez jutni, hanem hogy ki mihez kezd velük. De vajon milyen lesz az ezen a technikai alapon felépülő társadalom? Pontosabban milyen lesz a „létező” információs társadalom? Vajon olyan lesz, amilyennek most elképzeljük, leírjuk? Vagy az elképzelések és a valóság között ugyanolyan szakadék lesz, mint az „elképzelt” és a „létező” szocializmus között?

Ha elolvasunk ezzel kapcsolatban néhány írást, azt tapasztalhatjuk, hogy az elképzelések általában (mert kivételek persze vannak) valamilyen, a mainál szebb, harmonikusabb világot írnak le, kiművelt emberekkel, demokráciával, korlátlan lehetőségekkel, egyenlő esélyekkel. Az sem kizárt, hogy az információs társadalom eljövendő paradicsomként, történelmi happy endként ábrázolja valaki. De vajon ez lesz a valóság? Tényleg demokratikusabb, decentralizáltabb, okosabb, tisztább lesz a társadalom, ha már információs társadalom lesz?

A történelem arra tanít bennünket, hogy ne higgyünk az ilyen happy endekben, vagy legalábbis legyünk gyanakvók. Meg arra is tanít, hogy komplex társadalmi mozgásokat nagyon nehéz előre jelezni. A huszadik század számos eseménye nem következett volna be, ha az emberek előre látják, mi lesz döntéseik, tetteik következménye. De nem látták előre, néha még egész rövid időtávon sem.

Az, amit tágabb értelemben innovációnak nevezünk, nagyon összetett valami, sokféle tényezővel, bonyolult kölcsönhatásokkal. Az informatika és a távközlés fejlődését hiba lenne csupán műszaki innovációk sorozataként felfogni. Az információs társadalom, legyen bármi is az, komplex, sokelemű, többrétegű innovációs folyamatban alakul ki. Ebből a technológiai forradalom, vagyis az azonos technikai alapra épülő, összekapcsolódó, egymást feltételező-gerjesztő műszaki újítások sorozata, együttese viszonylag jól látható, termékeit-technológiáit láthatjuk, megfoghatjuk, kipróbálhatjuk. A technikai újdonságok új technológiák, új termelési inputok, új termékek, új infrastruktúrák formájában jelentkeznek. Ezek, amikor megjelennek, újabb és újabb tereket nyitnak a mérnöki gondolkodáshoz. Hatásuk fokozatosan terjed ki egyre tágabb, a technológiától egyre messzebb álló körökre. Az új termékekre és technológiákra új vállalkozások épülnek, átalakul a gazdaság iparági szerkezete. Új munkamegosztási rend alakul ki, új szervezési, irányítási, kommunikációs, együttműködési formák jönnek létre és terjednek el. Újfajta szervezeti struktúrák születnek, amelyeket újfajta koordinációs mechanizmusok tartanak össze.

Aztán a technikai forradalom által elindított innovációs folyamat halad tovább. Megváltoztatja az emberek életmódját, szokásait, lakóhelyét, környezetét. Átrendezi a társadalmat, egyeseket felemel, másokat lefelé csúsztat. Új attitűdök, meggyőződések, ideológiák jelennek meg. Átformálódnak a közösségek, megváltozik az emberek egymáshoz való viszonya. Átalakul a jogrend, az államigazgatás, az oktatás. Új feszültséggócok, törésvonalak jelennek meg, új konfliktusok keletkeznek. A kisebb-nagyobb közösségeknek, településeknek, államoknak, régióknak új problémákkal kell szembenézniük. ezek a hatások, következmények lassan bontakoznak ki, nagyon komplex kölcsönhatásokkal, bonyolult, felszín alatti összefüggésekkel, jórészt megjósolhatatlanul.

Ez utóbbi másodlagos, harmadlagos hatásokkal a műszaki újdonságok tervezői, az új termékekbe, technológiákba befektető vállalkozók általában nem sokat törődnek, és ezt igazából nem is várhatjuk el tőlük. Mindenki teszi a dolgát: tervez, gyárt, épít, befektet, közben esetleg figyel egy kicsit a „társadalmi felelősségre” is. Az áttételes hatások nagy része úgynevezett „nem szándékolt következmény”: talán senki sem akarja őket, mégis megjelennek, érvényesülnek és formálják azt, amit a fenti értelemben „létező társadalomnak” nevezünk.

Térjünk most vissza az információs társadalomhoz. Azt már elég jól látjuk, milyen áldásos következményei vannak és lehetnek az infokommunikációs technológia fejlődésének. De vajon van ennek köze a manapság sokfelé megfigyelhető társadalmi polarizálódáshoz? Az utcai lázadásokhoz, lángba borított autókhoz? A szegénységhez? A környezetszennyezéshez? A terrorizmus egyre újabb változataihoz? A manapság kibontakozó helyi háborúkhoz? Az új politikai feszültségekhez? Régi, értékes közösségek felbomlásához? Ezekre a kérdésekre nehéz válaszolni.

Egy biztos: nagy hiba lenne azt állítani, hogy az információs társadalom csupa jó dologból áll, az említett negatív jelenségek pedig valamiféle végrehajtási hibák, rossz szándékok, felkészületlenség és szerencsétlen véletlenek következményei. Ha ezt mondjuk, megint egy „elképzelt” és egy „létező” világunk lesz, az előbbi egy új világosbarna tankönyv formájában.**

Post a Comment

You must be logged in to post a comment.