Out

Iskolai kollegáimmal pár napja javaslatot készítettünk arról, hogy az elkövetkező években milyen irányban kellene továbbfejleszteni az IT menedzsment master programot. Új kurzusok bevezetését is napirendre tűztük. Ezek közül az egyik kifejlesztése az én feladatom lett. Strategic outsourcing a címe, időtartamát tekintve egy fél kurzusnak számít, azaz másfél kreditpontot ér. Összesen tizenhat tantermi órával lehet számolni. Az első idén júniusban indul, azaz van még idő a részletek kidolgozására, a kurzus leírásának azonban már most készen kell lennie, hogy a hallgatók meg tudják tervezni a nyári tanulási programjukat.

Nekiültem tehát, és összeraktam a tantervet.

Adva van tizenhat tantermi óra, négy, egyenként négyórás hétvégi blokkban. Köztük van idő otthon olvasni, némi kutatómunkát végezni. Az outsourcing alapjaival nem sokat kell foglalkozni, elvégre master programról van szó, a hallgatók nem kezdők. A közgazdasági és menedzsment alapokon (tranzakciós költségek, alapvető képességek, kiszervezői és szolgáltatói oldalon biztosítható előnyök, lock-in, a technikai fejlődés hatása stb.) gyorsan túl lehetünk. Ez után egy vendég következhet, gyakorlati beszámolóval: milyen egy jól átgondolt kiszervezési folyamat, mi a szükséges lépések logikai sorrendje, mire kell vigyázni, miként lehet felmérni a várható előnyöket és a kapcsolódó költségeket, hogyan kössünk szerződést, kockázatok menedzselése meg egyéb nyalánkságok. Ha ezen is túl vagyunk, ez első blokk végén jöhetnek az outsourcing régi és új üzleti modelljei, be lehet vezetni a near-shoringot és az off-shoringot, rá lehet világítani velük kapcsolatban egyes fontos jelenségekre és trendekre.

Ezzel nagyjából kész is az első nap, elfogy az első négy óra. Az utolsó percekben megtörténhet a kiscsoportos kutatási feladatok kiadása. Otthoni olvasmánynak egy A.T. Kearney jelentés az off-shoringról, egy cikk az outsourcing ügyletek rejtett költségeiről, egy TPI anyag az outsourcing tárgyú szerződésekről.

A második négyórás blokk az IT outsourcingé és az üzleti folyamatok kiszervezéséé (BPO). Adatok és jövendölések a piac nagyságáról, különös tekintettel annak alsó és felső végére. Rövid összefoglaló az offshore outsourcing történetéről, a múltbeli és a jelenlegi fontosabb célországokról. A blokkot versenyképességi rangsorokkal lehet zárni, ezekből az elmúlt két évben összegyűjtöttem egy csokorra valót. Mivel a padokban sokféle náció képviselői fognak ülni, élénk eszme- és tapasztalatcserére lehet számítani. Házi olvasmányként válogatás az országrangsor-jelentésekből és piaci statisztikákból. Házi feladat: mindenki menjen fel a YouTube honlapjára, írja be a keresőbe, hogy outsourcing, a következő blokk elején pedig mondja el, hogy mit tartott a legérdekesebbnek és miért.

A harmadik blokkot az offshore outsourcing legnagyobb játékosainak szánom: régióknak, országoknak és vállalatoknak, különös tekintettel persze Indiára s a mi régiónkra. Itt van helye vállalati esettanulmányoknak is: az Infosys egész biztos raja lesz a listán. Beássuk magunkat a legutóbbi éves társasági jelentésükbe, nagyon tanulságos. Ide is szeretnék vendéget hívni, aki a hazai szolgáltatói szektor fejlődéséről, a kapcsolódó gazdaságpolitikai elképzelésekről beszélne. Még töprengek, hogy ki legyen az. Blokkvégi házi olvasmányok: Deutsche Bank, Deloitte, NASSCOM és más elemzések.

…És már itt is vagyunk az utolsó blokknál, amit a kiscsoportos prezentációknak szánok. Egyelőre négy választható témát írtam fel a listára: (1) Afrika mint potenciális offshore-játékos, (2) Latin-Amerika mint offshore-játékos, (3) politikai viták az offshore outsourcing gazdasági és társadalmi következményeiről, (4) verseny a tehetséges emberekért az offshore outsourcing piacon, (5) a munkaerőpiac változásai a fejlett országokban, a kiszervezés tükrében persze. A témalistát nyitva hagyom, júniusig még sok idő van, felbukkanhatnak friss problémák, érdekességek. Gondolkodom egy hatodikon is, hátha lesznek elméleti vénájú hallgatók is: „Coase és a tranzakciós költségek mai szemmel” – vagy valami ilyesmi.

Aztán vizsga, és azzal vége is a kurzusnak, meg a tanévnek is: …áció, káció, akáció, vakáció.

Post a Comment

You must be logged in to post a comment.