Örökség

A múlt héten egy grafikont mutattam a hallgatóknak. A Los Angeles és Tokió közötti internetes vonalak havidíjának 2002 és 2006 közötti alakulása volt rajta. Meredek zuhanás a grafikon elején. 2002-ben még 100 körül volt az ár, 2004-ben már a húszat sem érte el.

Minek köszönhető ez a gyors lejtmenet? Az óriási távközlési beruházásoknak a kilencvenes évek végén, majd az azt követő válságnak. A távközlési cégek szinte ész nélkül fektették le egymás mellett az üvegszálas kábeleket a tengerek fenekére. Óriási többletkapacitások jöttek létre. Kihasználtság a minimumon. Túlkínálat, kihasználatlan kapacitások, nagy befektetett tőke, egyenlő árzuhanás.

Jött a válság, az árfolyamok összezsugorodtak, a vezetékek viszont itt maradtak. A válságot megelőző láznak megvolt a maga funkciója: rendkívül gyors tempóban épültek ki a távközlési és az informatikai kapacitások, mindenütt aszfaltozták a szélessávú információs szupersztrádát, hogy Al Gore-t idézzük. Az örökséget ma is élvezzük hasznos szolgáltatások, versengő cégek, alacsony árak formájában.

Válság van most is – de vajon mi lesz az öröksége? Az a baj, mondta tegnap egy kollegám a villamoson (azt hiszem, Thomas Friedman egyik cikkére hivatkozott), hogy a jelenlegi válság nem hagy ránk olyan örökséget, mint az előző. Az előző után ott maradt a kiépült infrastruktúra. Mi marad a mostani után? Egy csomó kipukkant derivátum.

Post a Comment

You must be logged in to post a comment.