Néplaptop

A HVG 2005. március 12-i száma beszámol a százdolláros laptopok tervéről. A kezdeményező Nicholas Negroponte, az MIT neves professzora. Az elgondolás lényege: olcsó laptopokat kell gyártani és nagy állami programok keretében ki kell azokat osztani a szegény országok lakosainak, akik így fontos információkhoz és tudáshoz férhetnek hozzá, bekapcsolódhatnak a modern gazdaság vérkeringésébe.

A cikk egy nemrég olvasott könyvet juttat az eszembe. Frank Levy és Richard Murnane írta, az előbbi az MIT, az utóbbi a Harvard professzora. Azt vizsgálják, hogyan változtatja meg az infokommunikációs technológia az amerikai munkaerőpiacot, egyáltalán a munka világát. Bár a részletekről sokat lehet vitatkozni, a statisztikák egyértelmű képet mutatnak: a technológia (egyelőre) nem okoz tömeges munkanélküliséget, de mélyreható szerkezeti változásokat hoz magával. Látványosan csökken a fizikai és az adminisztratív munkakörök száma és aránya, az ezekre felkészítő iskolák bizonyítványai veszítenek az értékükből, a bérek leszakadnak a mezőnytől.

Ugyanakkor túlzott leegyszerűsítés lenne azt állítani, hogy csak a magas képzettséget igénylő munkakörök vannak biztonságban. A könyv szerzői szerint mindenkit veszély fenyeget, aki olyan munkát végez, amely szabályokra, számítógépbe programozható algoritmusokra épül, legyen az a munka akármilyen bonyolult. A gépekkel szemben az ember (egyelőre) ott élvez előnyöket, ahol bonyolult minták felismeréséről, nem vagy csak nagyon nehezen programozható szakértői tevékenységről, komplex kommunikációról van szó. A kulcsszvak: pattern recognition, expert thinking, complex communication. Ilyen feladatok alacsony képzettséget igénylő munkakörökben is akadnak. Ha például arról van szó, hogy a Körúton péntek délután balra kell kanyarodni miközben a jelzőlámpa nem működik, az ember egyelőre sokkal jobban teljesít a gépnél. Egy kamionsofőr vagy egy biztonsági őr állása ebből a megfontolásból nagyobb biztonságban lehet, mint egy bonyolult, de algoritmizálható, programozható munkát végző banki vezetőé.

Ha változik a munkaerőkereslet szerkezete, akkor ennek vannak vesztesei is – állapítja meg Levy és Murnane. És tényleg vannak, nem is kis számban. A szakadék mélyül, ami veszélyes dolog: akik emelkednek, egyre kevésbé éreznek közösséget a leszakadókkal, az utóbbiak pedig egyre inkább ellenségüknek érzik a fennálló rendet. Tenni kell hát valamit. De mit? A professzorok szerint ma már nem az a kérdés, hogy hozzáfér-e valaki a számítógéphez, megtanulja-e az alapvető szoftverek használatát, be tud-e hívni egy internetes oldalt. Lásd Negroponte tervét: itt van már a százdolláros laptop terve is. Egy honlapot behívni nem nagy kunszt – nehezebb megérteni, hogy mi van rajta, és aztán kezdeni vele valamit. Levy és Murnane szerint ma itt van a szakadék: nem a „számítógépesek” és a „nem számítógépesek” között, hanem az „értők” és a „nem értők” között.

Gyakorló oktatóként magam is érzem a különbséget. A hallgatóim jó része sokkal ügyesebben bánik nálam a számítógéppel, a zsebükből pedig néha olyan kütyüket varázsolnak elő, amiket még nem is láttam. A megértés azonban valami más.

Mit kell hát tudni, hogy ne kerüljünk a leszakadók közé? Az alapokat tekintve a két professzor meglepően egyszerű következtetésre jut: tudni kell írni, olvasni és érteni kell a matematikához. „Literacy!” – mondják, de nem a „ computer literacy”-re, azaz a számítógépes írástudásra gondolnak, hanem a közönséges írástudásra: megért-e valaki egy valamilyen módon rögzített gondolatsort, összetett helyzetet, tud e másokkal tartalmasan kommunikálni, problémákat megoldani, köztük olyanokat is, amelyekre még nincs szabály. Ha igen, van esélye arra, hogy nem vagy nehezen gépesíthető munkát talál. Ha nem, maradnak a szabályalapú munkák, ezek pedig csak arra várnak, hogy valaki megtervezze hozzájuk a megfelelő robotot vagy megírja szoftvert.

A helyzetet és az abból fakadó szociális gondokat felismerve az amerikaiak belekezdtek az egyébként nem túl jó hírű középiskoláik megreformálásába, és adtak is hozzá egy csomó pénzt.. Levy és Murnane is beszámolnak arról a kísérletről aminek a lényege a következő: minden reggel két óra „literacy”, utána hetven perc matematika. A célok és az eredmények vitatottak: egyesek szerint ez a helyes út, mások szerint ettől a középiskolák még jobban tönkremennek. Az is érdekes, hogy a jelek szerint az eredmények biztatóbbak az általános iskolákban, mint a high school-okban. Úgy látszik, a nevelést korán kell kezdeni.

Post a Comment

You must be logged in to post a comment.