Nekem a zene

A múlt év végén, a Cisco Vállalkozói Akadémia első programján megismerkedtem Somhegyi Tamással. Ő az egyik résztvevő volt, én – kísérleti programról lévén szó – az oktatás tartalmára és módszertanára figyeltem. A szünetben beszélgettünk egyszer-kétszer. Arról igyekezett meggyőzni, hogy a vezetőképzésbe valamilyen módon helyet kellene adni a zenei képzésnek is. Szerinte a zene kiváló csapatépítő eszköz.

Bevallom őszintén, azok közé tartozom, akik érdeklődéssel, de gyanakvással szemlélik a különböző csapatépítő tréningeket. Tudom, hogy a széthulló szervezetek, a bomladozó hierarchiák, a gyengülő lojalitás korszakában a vállalatok kényszeresen keresik a lehetőségeket és az eszközöket arra, hogy az embereket valahogy összehozzák, valamilyen cél vagy akció érdekében összerendezzék, formális irányítás helyett vagy mellett valamiféle közös küldetéstudatot, összetartozás-érzést plántáljanak beléjük. A magam részéről, mint mondtam, érdeklődő vagyok, de gyanakvó. A tréning hadgyakorlat, a hadgyakorlat nem háború.

Mi lehet egy jó módszer egy csapat összehozására? Videós helyzetgyakorlat? Közös csónakázás egy zuhatagos folyón? Szembekötősdi az erdőben? Futballbajnokság? Miért sikerült az őrnagynak A piszkos tizenkettőben? Tegnap Tamás küldött egy filmet az egyik zenei tréningjéről, amit a YouTube-ra is feltett, bárki megnézheti. Igen, talán a zene, a közös zenélés jó módszer lehet. Miért? Mert látszik az arcokon, hogy az emberek élvezik. Ad nekik valamit. Ezt a valamit a nálam avatottabb Csikszentmihályi professzor minden bizonnyal flow-élménynek nevezné. Az pedig jó dolog.

Post a Comment

You must be logged in to post a comment.