Mintzberg was here too!

Kétméteres mexikói tanítványomnak egy projektfeladat elméleti megalapozása céljából kölcsönadtam a Mintzberg-Quinn-Ghoshal könyvet, azt az ezer oldalasat. Két nap múlva küldött egy e-mailt: ez egy kincsesláda, írta, már meg is rendelt egy példányt saját magának, az enyémet pedig rövidesen visszahozza.

Igen, ez a közel négykilós könyv valóban egy kincsesláda: számtalan érdekes írás van benne stratégiáról, vállalatvezetésről, szervezésről, no meg több száz oldalnyi esettanulmány. Kiváló szerzők és szerkesztők sorakoznak fel mögötte, de közülük most csak eggyel szeretnék foglalkozni, Henry Mintzberggel. A május 13-i bejegyzés kapcsán “laci” jogosan jegyzi meg, hogy nemcsak Friedman volt itt Budapesten, hanem Mintzberg is, róla is illene pár sort írni.

Yes, Mintzberg was here too.

Mintzbergre egy informatikus kollegám hívta fel a figyelmemet valamikor a nyolcvanas évek legeslegelején. Mindketten egy akkori minisztérium akkori szervezőintézetében dolgoztunk. Pipájával a kezében átjött hozzám, egy könyvet mutatott és azt mondta, olvassam el, a mi munkánkról szól. Olvassam el, és aztán beszéljük meg, hogyan lehetne a tartalmát számítógépre vinni egy akkor éppen divatba jött programozási nyelven. Vaskos könyv volt, The Structuring of Organizations címmel. Nekiültem, és rövidesen rájöttem, miért tetszhetett meg informatikus kollegámnak. Tele volt “ha…, akkor…” összefüggésekkel, az olvasója tehát biztos egy csomó IF utasítást láthatott maga előtt: adj meg bizonyos tényezőket az egyik oldalon, és kijön a megoldás a másikon. Mérd fel, írd le egy szervezet környezetét, és néhány összefüggés felhasználásával megkapod a megfelelő szervezeti formát és működési rendet.

A programból persze nem lett semmi, pedig a kollegámmal (ő mindig pipázott) többször is nekirugaszkodtunk a munkának. Nem lett semmi, mert nem is lehetett.  Mindazonáltal a könyv valóban nagyon jó volt. Mitől volt jó? Friedmanról nemrég azt írtam, hogy tulajdonképpen nem mond semmi újat. Nos, újat Mintzberg sem mondott. Minzberg rendszerezett, nagyon jól rendszerezett; azt rendszerezte, amit mások már megtaláltak, megkutattak, leírtak. A helyükre rakta a dolgokat. Bemutatta, hogy a világ nagyon tarka, de van benne logika, van benne rendszer. A szervezetek, a szervezeti struktúrák nem véletlenül olyanok, amilyenek. A jó megoldás mindig szituációfüggő. Ne dőlj be semmiféle divatnak, üzente a mester, széles spektrumban gondolkozz, az összefüggések logikáját keresd. Univerzális recept helyett diagnosztikai és tervezési eszközöket adok neked, használd őket körültekintő rugalmasságal.

Program tehát nem lett, de gyorsan kiderült, hogy a könyv tartalmát remekül lehet oktatni, fel is dolgoztuk tehát és harcrendbe állítottuk. Érdekes módon a kor hazai szervezeti viszonyainak bemutatására, értelmezésére is alkalmas volt, meg az ablakot is kinyitotta, ami nem ártott, mert a rendszerváltás előszele már ott lengedezett a csalitosban.

Ez volt Mintzberg első “nagy” könyve. Az első “nagy”, de nem a legelső. Az elsőt emlékeim szerint a vezetői munka természetéről írta, a vezetők által eljátszott, illetve eljátszandó szerepekről. Elovastam, de különösebb hatás nem tett rám, bár néhány megállapítására ma is szoktam hivatkozni. Mindazonáltal akkoriban sokan idézték, mert úgy közelített a vezetőkhöz, mint anropológus az indián törzshöz: nem előírni akart nekik valamit, hanem leírni, magyarázni akarta őket.

A “Structuring” után Minzberg rövidesen megírta a második “nagy” könyvét is. Ez a hatalomról, a befolyásolásról, a politikáról szólt, és szerves folytatása volt az előzőnek. A szervezet elevenebb lett: játékosok, érdekcsoportok bukkantak fel benne. A hatalomhot Mintzberg ugyanúgy közelített, mint a struktúrához: elfogulatlanul, széles látószögből, nyitottan. Szóval megint rendszerezett, rendet rakott, mint biológus a kis növényhatározóban. Remekül lehetett tanítani. Azóta sem olvastam jobb könyvet a vállalatok kormányzásáról.

A könyvek előtt, mellett és után sorra megjelentek a cikkek is, a legjobb folyóiratokban persze. Benyomásaim és emlékeim szerint a két “nagy” könyvvel Mintzberg jó ideig kiírta magát, évekig azok különböző (néha kissé unalmas) feldolgozásaiból élt. Aztán megjelent a “Crafting Strategy”, jelezve, hogy a mester figyelme egyre inkább a stratégia felé fordul. Jött különböző változatokban a társszerzőkkel írt és szerkesztett, fentebb már említett, mára ezer oldalasra hízott stratégia-szöveggyűjtemény, minden MBA iskolák egyik kedvence. Majd megjelent egy új rendszerező munka, a Szafari, amely végre kies hazánk nyelvén is napvilágot látott. Rendkívül érdekes, de a két “nagy” könyvnél valamivel elnagyoltabb, felületesebb könyv a stratégiaalkotás iskoláiról. Tapasztalataim szerint értelmes feldolgozásához legalább egy teljes kurzus kell egy “hagyományos” stratégiai program mellett.

Mintzberg általam ismert utolsó könyve az MBA oktatásról szól, és úgy emlékszem, e naplóban is emlegetem már. Pont jókor írta meg: akkor, amikor ez a fajta képzés az egész világon átalakulóan van, különböző (demográfiai, globalizációs, szervezetszociológiai, munkaerőpiaci stb.) tényezők hatására. Itthon is hasznos olvasmány lenne, már csak azért is, hogy világosabban lássuk, milyen esélyeink vannak ezen a téren, mit tesz az itthoni MBA oktatással a sajátos hazai felsőoktatási folklór.

Post a Comment

You must be logged in to post a comment.