Mindentudás

Azok közé tartozom, akik számára meghatározó élmény volt A hiány. Most is itt van előttem, az előbb vettem le a polcról. Ezt a példányt 1980-ban adták ki, és az utolsó oldalon szereplő adatok szerint 3100 darab készült belőle. Lektorálta Bródy András és Faluvégi Lajos. Ceruzával a kezemben olvastam, aláhúztam benne részeket – most érdekes lenne ezeket újból átnézni, hiszen ezek az aláhúzások huszonöt évesek, negyedszázadosak. megmutatják, mit tartottam fontosnak akkoriban.

A könyv, mint mondtam, meghatározó élmény volt. Nagyon logikus volt és nagyon érthető. (Úgy látszik, ez a két tulajdonság egyébként is összetartozik.) Rendet tett a világban. Rendszert vitt bele. Megmutatta, hogy nem a tervezési módszerekben, nem X elvtárs vagy Y miniszter nézeteiben, hanem a rendszerben van a hiba. A rendszernek logikája, természete van, ami leírható és megérthető, és amitől nem lehet csak úgy megszabadulni valamilyen kiigazítással, módszertani változtatással, új szabályozókkal. Aki olvasta A hiány-t, úgy érezhette: végre valaki felgyújtotta a villanyt, mert eddig sötétben botorkáltunk, beleütköztünk ebbe-abba, de nem tudtuk, hol vagyunk. És persze nemcsak erről a könyvről volt szó, hanem a többiről is, meg a cikkek sorozatáról, amiknek mindig nekikészült az ember, olvasás előtt ceruzát és jegyzetfüzetet ragadott és kényelembe helyezte magát, hogy semmi se zavarja.

Miért írom le pont most mindezt? Azért, mert megnéztem a Mindentudás Egyetemén a szerző, Kornai János előadását. Felvételről néztem meg, tollal és papírral felszerelkezve, meg-megállítva az internetes közvetítést. A professzor olyan volt, mint régen: logikus, világos, rendezett, korrekt és nyitott.

A helyzet azonban nem ugyanaz, mint ami a hetvenes meg a nyolcvanas években volt. Az a közép-kelet-európai rendszer, amit Kornai János elemzett és kritizált, eltúnt a történelem porondjáról. Akkor két létező rendszert kellett összehasonlítani: az állami tulajdonra épülő szocialistát és a magántulajdonon alapuló kapitalistát. A kettő közül kellett valamelyik mellé letenni a voksot. Most viszont az előbbi már csak történelmi emlék. A nyomai itt vannak bennünk, de eleven rendszerként ebben a régióban már nem létezik. Éppen ezért a jelenlegi helyzet már másfajta állásfoglalásokat kíván, és ez az elemzők által elfoglalható álláspontokat, az általuk betölthető teret vagy térszeletet is meghatározza.

Kíváncsi vagyok, milyen szerepet fog felvállalni ebben az új világban Kornai János. Nyilván megtehetné, hogy azt mondja: a rám rótt feladatot megoldottam: leírtam, elemeztem, kritizáltam egy rendszert, ami lám, össze is omlott, ami engem igazol, és részemről ezzel be is van fejezve. Megtehetné, de csalódnék, ha tényleg így történne. A mostani előadásból arra következtetek, hogy nem ezt fogja tenni.

Ez az előadás három részből állt: a közép-kelet-európai rendszerváltás egyes jellemzőinek elemzéséből, a jelenlegi (kapitalista) rendszer egyes ellentmondásainak, gyengéinek, feszültségeinek összefoglalásából és a nézők kérdéseire adott válaszokból. A háromból az utóbbi kettő volt az érdekesebb. A másodikban Kornai azt érzékeltette: az új helyzetben nem kíván a kapitalista rendszer elfogult védelmezőjeként fellépni. A korábbi időszakban a létező szocializmust bírálta. Nem csinál titkot belőle, hogy annál jobbnak tartja a kapitalista rendszert, de amikor arról beszél, a létező kapitalizmusról szól, nem a politikai brosúrák kapitalizmusáról. Elemzésében mepróbált ugyanolyan rendezett, logikus és átfogó lenni, mint amikor az előző rendszert vette górcső alá.

A közönség egy része szemlátomást megpróbálta eből a pozícióból kizökkenteni. Ehhez a közönségnek nyilván joga van, és jó is, ha ezt teszi. A helyzet azonban nem veszélytelen. Egy-egy válasz, legyen bármennyire is korrekt és szenvtelen, a mai világban óhatatlanul valemelyik tábor felé viszi a válaszadót. Félő, hogy a kérdezőket és a hallgatókat nemcsak a szakmai kíváncsiság hajtja, hanem a kategorizálás szándéka is: mondtál valamit, ami szerint te ezentúl ide tartozol, vagy oda. Hozzánk, vagy a másik táborhoz. Ha hozzánk, akkor értékes arcot adsz nekünk, ha hozzájuk, akkor van céltábla, akire lőni lehet.

Ez a hozzáállás, ez a hangulat ott lebeg a levegőben. Ott volt a Múegyetem szép előadótermében is. Megynilvánuása visszafogott volt, és ezért Kornai János is mindent megtett a maga tekintélyével. Az új frontvonalak azoban pillanatokon belül kirajzolódtak, a fejekben pedig nyilván megindult a kategorizálás, a dobozba rakás. Baj ez? Vagy éppen ellenkezőleg: ettől megy előbbre a világ? Meglátjuk.

Post a Comment

You must be logged in to post a comment.