Minden rendben?

Kisebb-nagyobb kihagyásokkal olvasom Rakesh Khurana könyvét az üzleti iskolákról, népies nevükön business school-okról. Nem szép dolog átugrani egyes részeken és nem hagyni, hogy a szerző szép gondolati íve kibontakozzon, de nehéz lenne most végigolvasni ezt a félezer oldalt, a jegyzetekről nem is beszélve. A címe: From Higher Aims to Hired Hands, vagyis szabad fordításban A magasztos céloktól a bérmunkásokig.

A Harvard Business School – neve alapján ázsiai származású – professzora szerint az üzleti iskolák valamikor nemes célokat követtek, mára azonban  a helyzet megváltozott: piaci szereplőknek tekintik magukat, akiknek fő terméke az MBA, a tanulóikat pedig ügyfelekként kezelik, akiket ki kell szolgálni, úgy, ahogy ezt a vállalatok teszik. Az iskolák története a 19. század végén indul, amikor néhány frissen meggazdagodott vállalkozó együttműködési lehetőségeket keresett az egyetemekkel annak érdekében, hogy az üzletemberek képzése ugyanolyan elfogadott és professzionális módon történjen, mint az orvosoké vagy a jogászoké. Az iskolákat a hőskorban az a meggyőződés vezette, hogy menedzsernek lenni hivatást jelent, a menedzsernek saját akarata, nemes szakmai céljai, küldetése, etikai elvei vannak; a menedzsment szakma, tudomány, aminek megvannak a maga módszerei, technikái, eljárásai. Ezeket rögzíteni, kodifikálni, megosztani kell, az iskolák feladata tehát a tudás előállítása, megőrzése és átadása, mindezt tudományos módon, szakszerű kutatási háttérrel, az igazságot, az igazság keresését minden elé helyezve.

Ez valóban így is ment egy darabig, de aztán jöttek a történelmi hullámok, a gazdasági megrázkódtatások, jött a reagani gazdaságpolitika, jött a globális piacgazdaság kiteljesedése, jött a tranzakciós költségek elmélete, az ügynök-elmélet, a tulajdonosi érték szentsége és így tovább. A menedzsert a tulajdonosok ügynökévé, képviselőjévé, meghosszabbított karjává fokozták le, akiknek nincs más célja és feladata, mint a tulajdonosok kiszolgálása, érdekeik képviselete, a tulajdonosi érték hajszolása. Az MBA-t elnyelte a piacgazdaság, tömegcikké vált, piaci termékké, amit a potenciális vevők körbeszimatolnak, mindenféle összehasonlításokat eszközölnek, ár-érték arányt kalkulálnak.

Az iskolák számára az átalakulást a különböző sajtótermékekben (Business Week, Forbes, Financial Times stb.) publikált rangsorok tetézték be, amelyek új alapokra helyezték a versenyt: háttérbe szorították a tudományosságot és előtérbe tolták a piacképességet, a hallgató-ügyfelek elégedettségét, a vállalati gondolkodást (termék, marketing, CRM, PR stb.). A nagy kutató egyetemek hirtelen több hellyel visszacsúsztak, kénytelenek voltak engedni korábbi elveikből és alkalmazkodni a fősodorhoz, különben megnézhették magukat a toborzásnál.

A hallgatók is megváltoztak: a tipikus MBA-s már nem a reálgazdaság menedzseri pozícióit célozza meg, hanem a jobb jövedelmet ígérő kereskedelmi bankokat, hedge fundokat, különböző pénzügyi pozíciókat. Az elit iskolák a zsíros pénzügyi állások kapusaivá, az ezekbe igyekvők sajátos klubjaivá váltak, és úgy is viselkednek. Az eredmény: a felvételik szigorúbbak lettek (csak annak a klubnak a jelvénye ér valamit, ahová nehéz bekerülni), a követelmények viszont lazulnak, a színvonal csökken, az osztályzatok inflálódnak. Khurana James March-ot, a neves stanfordi professzort idézi, aki szerint ha valaki egyszerűen csak tudásra vágyik, azt az elit ligán kívül is megkaphatja, méghozzá sokkal olcsóbban.

Jól van ez így? Rendben van ez így? Minden rendben van a menedzserek és az iskoláik körül? Khurana óvatosan mérlegel, de nem rejti véka alá a véleményét: az üzleti iskolák intellektuális és morális megújulására lenne szükség. Az iskolák nem ülhetnek a babérjaikon. Sikerük, talpon maradásuk nem garantált. A történelem azt tanítja – vonja le a végkövetkeztetést a Harvard professzora -, hogy amikor egy intézmény elveszíti a legitimitását, vagy egyre többször megkérdőjelezik azt, megérett az idő az alapok újragondolására. Márpedig most így áll a helyzet. Már csak az a kérdés, hogy miben is kell állnia ennek a megújulásnak. Ez már nem derül ki egyértelműen. Talán a következő könyvben majd erről is olvashatunk. 

Post a Comment

You must be logged in to post a comment.