Miért rövidül a tudomány farka?

Újabb fejtörő Chris Andersonnak. James Evans, az University of Chicago szociológusa megvizsgálta, mi a helyzet a tudomány hosszú farkával. Eredményeit a Science-ben publikálta, azóta többen idézték, sőt, úgy látom a Britannica blogon fórumot nyitottak neki.

Mi is a helyzet a tudomány hosszú farkával? A tudomány publikációk formájában kerül a közönség elé. A legfontosabb publikációk a referált lapokban megjelent cikkek. A cikkeket illik hivatkozásokkal és irodalomjegyzékkel ellátni, egyrészt az olvasó tájékoztatása céljából, másrészt annak elismeréseként, hogy gyakorlatilag minden tudományos produktum kollektív munka eredménye: minden tudós az elődei vállán áll, hogy Newtont idézzük, akkor pedig illendő megemlékezni róluk.

A tudományos folyóiratok újabban az interneten is megjelennek. A friss írásokat egyre több helyen le lehet tölteni, az archívumokat pedig – többnyire időben visszafelé haladva – digitalizálják, felrakják a hálóra. A fizikai formában megjelent termékből digitalizált, „légnemű” valami lesz, gyakorlatilag nulla másolási és továbbítási költséggel. A virtuális polcok megtelnek digitalizált tanulmányokkal. No lám, mondanánk mi, a Hosszú farok olvasói, itt egy újabb példa: a tudomány farka hosszabb lesz és vastagabb. A végtelen választék átírja a szabályokat. Az okos keresőkkel, szűrőkkel operáló kutatók az archívumok mélyén rejtett kincsekre bukkanhatnak. Felszínre kerülhet az, ami eddig eldugott polcokon, megsárgult lapokon porosodott.

James Evans azonban óvatos, ami nemes erény a tudomány emberénél. Nézzük csak meg, mi is történik valójában! – mondta, és adatbányászkodni kezdett nagyjából 34 millió digitalizált tanulmányban. Az eredmények meglepőek. Úgy tűnik, a farok nem hosszabb lett, hanem rövidebb. Kiderült például, hogy miközben rohamosan nő a digitalizált, a hálóról letölthető tanulmányok száma, egyre kevesebbre hivatkoznak belőlük, vagyis pont az ellenkezője történik annak, aminek történnie kellene: nem a farok nő, hanem a fej emelkedik magasabbra, a „slágerek” lesznek egyre népszerűbbek. A friss „slágerek”, mert Evans azt is kiderítette, hogy a hivatkozott cikkek átlagos életkora csökken, vagyis a tudósok nem kurkásznak kincsek után a régebbi évfolyamok fokozatosan digitalizált adatbázisaiban. Még egy megállapítás: minél nagyobb darab kerül fel egy folyóirat archívumából a hálóra, annál kevesebb cikkre hivatkoznak belőle.

Evans azt is hozzáteszi mindehhez, hogy a jelek szerint nincs jelentősége annak, hogy egy archívum fizetős-e vagy ingyenes.

A professzor adatbányászati eredményei érdekesek. Olvasói most arról vitatkoznak, milyen okok húzódhatnak meg a statisztikai adatok, átlagok, korrelációk mögött. Arra emlékezhetünk a tanulmányainkból, hogy két párhuzamos jelenség között nincs szükségképpen oksági kapcsolat. Jelen esetben az egyik jelenség a tudományos archivumok digitalizálása, a másik a hivatkozások koncentrálódása, vagyis a farok vékonyodása és rövidülése. Ok-okozati kapcsolat lenne közöttük? Ha igen, hogy működik?

Nem árt egy kis önvizsgálatot tartani. Hogyan is dolgozott az ember a régi (átkos) világban? Be kellett ballagni a könyvtárba. A katalóguscédulák nem sokat mondtak a cikkek tartalmáról. Le kellett venni a bekötött évfolyamokat a polcokról, keresgélni kellett bennük. Emlékszem, alkalomadtán én is több évnyi anyagot pörgettem át innen-onnan. Szállt a por. Nagy nevekre persze akkor is több figyelmet fordított az ember, de egyébként a cikkeknek nagyjából egyforma esélyük volt arra, hogy felfigyeljek rájuk. Volt valami demokratikus a dologban.

Most viszont mi a helyzet? Induljunk ki abból, hogy egy-egy cikk megírására adott nagyságú energia és idő fordítható, vagyis kevés. A szerző rákeres a téma kulcsszavaira. Ekkor működésbe lépnek a rangsoroló és szűrő algoritmusok. Kiknek kedveznek ezek? Természetesen a „slágereknek”. Villámgyorsan rá lehet bukkanni tucatnyi olyan írásra, amelyek „elég jók” (bár könnyen lehet, hogy nem a legjobbak), és amelyekből össze lehet rakni egy tanulmány kötelező hivatkozáslistáját és forrásjegyzékét. Ha könyvek után böngészek az Amazonon, ugyanez az eredmény: kiugranak a „slágerek”, az „akik az egyiket megvették, megvették a másikat is” típusú ajánlások. Az esélyek nem egyformák: a népszerű tanulmányok még népszerűbbek lesznek, a tudományos hivatkozások farka rövidül és vékonyodik, a fej emelkedik.

Ez persze csak egy tapasztalati hipotézis, de innen akár Nick Carr kérdéséhez is eljuthatunk: igaz-e, hogy a Google butábbá tesz bennünket? Az informatika, a digitalizálás, az elektronikus kereskedelem, a hatalmas online adatbázisok megváltoztatják a szokásainkat, a módszereinket, az életmódunkat. A hatásmechanizmusok azonban bonyolultak, összetettek. Erők jelennek meg, amelyek különböző irányokba hatnak, a világ pedig végső soron az eredő irányába mozdul el.   

Post a Comment

You must be logged in to post a comment.