Mi mennyi?

Pénteken az iskola egyik humán szakos hallgatójával beszélgettem. Az intellektuális tőkéről szeretne szakdolgozatot írni, azaz a tudásról, a tudástőkéről. Azt ajánlottam neki, hazafelé menet vegye meg az újságosnál a legújabb Business Week-et, és olvassa el benne Michael Mandel cikkét, azt, amit a címlapon is hirdetnek, Unmasking the U.S. Economy címmel..

Mandel érdekes találós kérdést tesz fel: mi történik az amerikai GDP-vel, ha egy vállalat elbocsátja egyik kiváló, hosszú távú fejlesztési programokkal foglalkozó kutatómérnökét, aki, mivel éhes, beáll segédmunkásnak egy építkezésre. Nos, az elbocsátás nincs hatással a hivatalosan kimutatott nemzeti outputra, hiszen abba a kutatás-fejlesztési és egyéb nem tárgyiasult (‘intangible’) beruházások nem tartoznak bele. Ha a termelés közben nem csökkent, a termelékenység nőni fog, hiszen a vállalatnál ugyanannyi terméket kevesebb emberrel állítanak elő. A malteroslegénynek állt kutató pedig növeli a GDP-t, mivel a házépítés abban fontos tétel. Az elbocsátás és a pályamódosítás tehát javítja a mutatókat: nő a GDP, nő a termelékenység.

Mandelnek más érdekes példái is vannak. 1946-ban Bugsy Siegel megnyitotta a Flamingó kaszinót Las Vegas-ban. Ezt az USA statisztikai rendszere beruházásként könyvelte el a GDP-ben. Az ATT nagyjából ugyanebben az időben alapította meg a Bell Laboratóriumot, azt a kutatóhelyet, ahol a tranzisztort is feltalálták. A Bell nem került bele abba a GDP-be, aminek a mérési rendszerét a később Nobel-díjjal is jutalmazott Simon Kuznets dolgozta ki.

Mit akar Mandel ezekkel a példákkal mondani? Azt, hogy az ország gazdaságának egészségét, gyarapodását mutató mérőszámokkal szemben súlyos kételyeket lehet megfogalmazni. A statisztikai rendszerek az ipari korszakban születtek, amikor a tárgyiasult, fizikai formában létező eszközök voltak a legfontosabbak. Ezek a rendszerek egyelőre nem tudják megfelelően kezelni a nem tárgyi eszközökbe történő beruházásokat, mint például a kutatás-fejlesztést és az oktatást, pedig aligha lehet vitatni, hogy hosszú távon ez utóbbiak nagyon fontos szerepet játszanak a fejlődésben. Ha figyelmbe vesszük őket, az amerikai gazdaság mutatói egészen másképp néznek ki, mint amilyeneknek most látszanak. Meg másoké is persze.

Vajon mi írja le pontosabban a valóságot, a tényleges helyzetet: a jelenlegi statisztikai mérőrendszer, a hivatalos GDP, fizetési mérleg, költségvetési hiány, vagy a nem fizikai beruházásokkal korrigált mutatók? Vajon mekkora volt valójában a 2001-es recesszió és mennyi energia van a jelenlegi fellendülésben?

A probléma nemcsak személeti, hanem módszertani jellegű is, mondja Mandel. Sokan egyetértenek azzal, hogy a szellemi befektetéseknek ott lenne a helyük a beruházások között a GDP-vel kapcsolatos számításokban. Laikus számára is furcsa, hogy egy nagy adag fagylalt elnyalása ugyanúgy fogyasztásnak számít, mint egy szakkönyv megvétele és elolvasása. Furcsa, hogy egy jól képzett kutató külföldre távozása nem csökkenti a GDP-t. Furcsa, hogy amit a lakosság tanulásra, iskolára költ, az fogysztásnak számít, és nem beruházásnak. A szemléletmód tényleg változás után kiált. De mi a helyzet a mérési módszerekkel? Hát, ezekkel egyelőre problémák vannak, méghozzá éppen a szellemi beruházások természete miatt, azok ugyanis jórészt láthatatlanok, illékonyak, megszámlálhatatlanok.

Vegyük például az oktatást: hogyan mérjük az általa létrehozott vagyont? Talán azzal, hogy mennyit költöttünk rá? A rendelkezésre álló pénzt többféleképpen is fel lehet használni: lehet például elitoktatást csinálni gondosan válogatott hallgatók számára, magas színvonalon, de lehet tömegeket is képezni kétes, alacsony hatékonyságú módszerekkel – e kettő a GDP, a jövőt meghatározó beruházások szempontjából ugyanaz lenne? Mandelnek is van erre egy példája: az IBM oktatási kerete 2004-ben tízmillió dollárral, azaz 1,4-kal volt kisebb, mint egy évvel korábban. Mondhatjuk-e azt ennek alapján, hogy a cég szellemi beruházásai csökkentek? Aligha, hiszen közben az oktatás módszerei megváltoztak, és ha a számok mögé nézünk, azt láthatjuk, hogy a tanulásal töltött idő ugyanebben az időszakban jelentősen nőtt.

Mandel cikkében tulajdonképpen nem sok újdonság van. Régi prolémákról beszél, mégsem árt ezeket néha felmelegíteni. 2006 Magyarországon választási év, ami azt is jelenti, hogy többet beszélünk mindenféle gazdasági mutatókról, mint amennyit egyébként szoktunk. Mandel cikke arra figyelmeztet, hogy nem árt tudni, mi van benne ezekben a mutatókban, és mi nincs.

Post a Comment

You must be logged in to post a comment.