MHSz

Elolvastam Lepenye Tamás amerikai útibeszámolóját. Egy nagy Microsoft-rendezvényen volt, ahol egyebek között meghallgatta Steve Ballmer előadását. Tamás a blogjában (február 8.) kiemeli Ballmer egyik diáját, amin a Microsoft-vezér elmagyarázza, hogy milyen modellek alapján dolgoznak ők és a versenytársaik.

Pár nappal ezelőtt (január 30.) Ballmer a Financial Times hasábjain is ezekről a modellekről beszélt. Nyilván azért, mert fontosnak tartja őket. Hogy pontosak legyünk, a következőket mondta: „The biggest competitive challenges that any business faces is actually alternate business models.” Ha lefordítjuk, ez körülbelül azt jelenti: Ne attól félj, hogy valaki megver a megszokott versenypályán. Nagyobb veszélyt jelent, ha valaki új pályát épít, és azon kezd szaladni.

Érdekes ez az „üzleti modell” kifejezés. Szerény megfigyeléseim szerint nem régi: valamikor a kilencvenes évek közepén, a dotcom világban jelent meg. Akkoriban nem volt divatban részletes üzleti tervet készíteni, helyette hozták be az „üzleti modell” elnevezést, ami alatt tehát valamiféle féligsült tervet, sejtést, ábrándot kellett érteni arról, hogyan is fogunk pénzt csinálni és villámgyorsan meggazdagodni. Aztán a kifejezés valahogy megkomolyodott, megjelent a szakirodalomban is, de ma is többféleképpen használják, értelmezik.

Leggyakrabban talán a pénzkeresés módját értik alatta: azt a módot, ahogy egy vállalkozás megcéloz egy ügyfélkört, kielégít valamilyen szükségletet, majd mindebből valahogy pénzt csinál. Valahogy, mert sokféleképpen lehet. El tudom mondani szakszerűbben is: kiválaszt egy piaci szegmenset, értéket ad az ügyfélnek, részesedik ebből az értékből és megvédi a pénzszerző pozícióját. Jobb források általában nyolc-tíz, sőt néha tucatnál is több üzleti modelltípust sorolnak fel (pl. „telefonközpont”, „egy rókáról több bőrt”, hogy a pikánsabbakat említsem), amelyek egy részét jól, a többit csak nehezen lehet egymástól megkülönböztetni.

Akadnak olyanok is, akik szerint az üzleti modell nem más, mint egy hihető, jól felépített történet: egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy célközönség; hát ennek a célközönségnek egy szegény vállalkozó kitalált egy terméket, amit kivitt a vásárba, ahol aztán a célközönség kinyitotta a bugyellárisát és… „Hihető” alatt azt kell érteni, hogy tényleg létezik a megcélzott ügyfélkör, tényleg szüksége van valamire, a termék tényleg jó, az ügyfél kimegy a piacra, hajlandó fizetni, stb. Szóval komolyan beszélek, tessék kipróbálni az eljárást.

De térjünk vissza egy pillanatra a Microsofthoz. Ballmer három modellt emleget: a hagyományost (írj meg egy szoftvert aztán add el a licencet), a nyitottat (open source: add a szoftvert ingyen, keress pénzt a kapcsolódó szolgáltatásokon), és a reklámosat (adj valamit ingyen használatba és tegyél rá reklámot). Mindhárom létezik az informatikán kívüli világban is. Egyik sem egységes, mindegyiknek különböző alváltozatai, mutánsai és rokonai vannak. Hogy példát mondjunk: az Apache és a Linux egyaránt az open source családba tartozik, de a modelljeik között vannak különbségek.

A Microsoft az első modellel kezdett, az idők során azonban a másik kettőt is használni kezdte: előbb az open source-ot, manapság pedig a reklámosat is. Idézzük ismét Ballmert: „Open source is not a technology phenomenon; it is a business model phenomenon. Frankly speaking, exactly what that business model is, is still unclear.” Majd így folytatja: „Today, the big phenomenon that we can embrace – the big fat thing for us to think about, embrace, endorse, compete with – is what does ad-funding mean?” Figyeljünk az igékre: embrace, endorse, compete with – ez gyakorlatilag ugyanaz, mint a „tiltom, tűröm, támogatom”, csak modern környezetben. Hogy a Microsoft számára az „embrace” mit jelent, az tudjuk a browserháború történetéből.          

Post a Comment

You must be logged in to post a comment.