Lila

Befejeztem Karinthy Ferenc Naplójának első kötetét. Hétszáz oldal, közel három év krónikája. Három nevezetes év: 1967 azért, mert közvetlenül 1968 előtt volt, 1968-at nem kell magyarázni, 1969 pedig – mint az köztudott – est l’année érotique. Elkészült az Epepe, szerzője becselezi az akkori Magyar Nemzetbe, hogy könnyebb legyen az út a könyvesboltokba. Megkezdődtek a Gellérthegyi Álmok próbái – emlékszem rá, Huszti-Almási, nagyon jó volt.

1968 jól érzékelhető törést hoz a Napló hangvételében: a nyüzsgés a régi, de több a kiábrándult hang, a keserűbb kritika. Érdekes, Cini mennyire fúj Jancsóra, Hernádira és úgy általában a „lilákra”. Szerettem én a lilákat? Ezt így visszamenőleg nehéz eldönteni. Kik is voltak pontosan a lilák? Ezt is nehéz megmondani. A korszak sajátossága volt a kódolás, vagyis politikai kritikák, üzenetek elrejtése mindenféle álca mögé. Félő, hogy sok esetben csak álca volt, üzenet, úgy értem értelmes üzenet semmi, de ezt nem mertük kimondani, mert hátha ott az üzenet, csak mi nem látjuk meg, nem értjük, és akkor kiderül, hogy a kötél rövid. Hát igen, nehéz idők voltak, ahogy most visszagondolok. Az ember csak dekódolt, dekódolt… Aztán néha kiderült, hogy nincs is mit dekódolni, vagy kódolva jobb volt, mint dekódolva. A tehetség rendszerfüggetlen. 

Post a Comment

You must be logged in to post a comment.