Lesz még szőlő?

Operett Színház: Csárdáskirálynő. Rögtön az elején meglepetés: a belépő a megszokott “Hajhó!” helyett valamilyen “Ejhá”-val kezdődik. Utána kiderül: ez a szöveg nem az a szöveg. Egyes dalok ugyanazok maradtak, másokat viszont átírtak vagy visszaírtak, a lényeg az, hogy nem úgy szólnak, ahogy az ember várná. “Jányok” helyett például azt mondják, hogy “lányok”, akikről a következő sorban kiderül, hogy “éjféli angyalok”, amiről eddig nem volt szó. A legnagyobb megdöbbenés: a “Hajmási Péter” egyszerűen elmarad. Az eredmény (nálam legalábbis): olyan, mintha hamis lenne a szöveg, szóval nem a dallam, hanem a szöveg.

Előadás után a ruhatáros néni (ki más?) magyarázza a nála (ki másnál?) reklamáló közönségnek: amit most láttak, az az eredeti, a “Hajmásit” például utólag tették bele. Lehet – gondolja a közönség -, de kit érdekel ez? Van értelme a változásnak? Előbbre ment a világ tőle? És különben is, hogy lehet kihagyni azt a remek dalt, amelyben báj és kecs oly harmóniában él a mély filozófiával, amilyet még nem hallott a világ? Kihagyni azt, hogy a barométer esőre áll? Kihagyni a szőlőt, a lágy kenyeret?

Az előadásnak egyéb problémái is vannak. Hogy mást ne mondjak: bár a hetedik sorban ültem, egyesek éneklését alig lehetett hallani, a szöveget nagyrészt nem lehetett érteni, néha azt is csak sejteni lehetett, hogy énekelnek egyáltalán, mert a hang nem jön át a zenekaron. Azt gondolhatnánk, hogy gond van az akusztikával, de ennek ellentmond az, hogy másokat viszont lehetett hallani, a Bónit játszó Peller Károlyt például, vagy Kovács Zsuzsát a hercegné szerepében.

Post a Comment

You must be logged in to post a comment.