Lassan kúszik

A múlt hét végén kétnapos változásmenedzsment program az egészségügy egyik speciális szektorának szakembereivel. Ha ilyen feladat adódik – viszonylag gyakran adódik -, a programot általában három szakaszra bontom.

Az első a változások racionális, „mérnöki” megközelítéséé. A végén arra megy a játék, hogy bemutassuk: ésszerű megoldást találni valamire sokszor egyszerű feladat, a módszertan tulajdonképpen alkalmazott józan ész. A munkájukkal foglalkozó emberek rendszerint jól látják a problémákat, tapasztalatból tudják, hogy mire van szükség és mire nincs, mit lehetne jobban, gyorsabban, okosabban csinálni. Majd jön a kérdés: ha így áll a helyzet, miért feneklik meg egy csomó kezdeményezés? Ez a felvezetés a következő két blokkhoz: az első a változásokat kísérő érzelmekkel foglalkozik, a második a befolyásolással, a hatalommal, a hatalmi játszmákkal.

A múlt heti program elején arról is filozofáltunk egy kicsit, hogy a hirtelen jövő, vagy a lassabb, kis lépésekkel haladó, fű alatt kúszó változások a veszélyesebbek. A békás történetet persze én is ismerem, de mesélni lehet másról is. Valahol ebben a blogban már írtam Jared Diamond könyvéről, az Összeomlásról (Collapse). Nos, ez a könyv tele van jó példákkal. Diamondot a társadalmak, a nagyobb közösségek felbomlása, szétesése, pusztulása érdekli. Történelmi példákat hoz elő a világ minden pontjáról, és megvizsgálja, hogyan reagáltak bizonyos tőlük függő vagy független eseményekre egyes társadalmak, mit kellett sorcsapásként elviselniük, és mi az, ami rajtuk múlott, amit megállíthattak vagy saját hasznukra fordíthattak volna, ha megváltoztatják a szokásaikat, az életmódjaikat, a döntéseiket, a makacsul szajkózott ideológiáikat. 

Fontos tanulság: a lassú változások nagyon veszélyesek tudnak lenni, és ezen az sem változtat sokat, ha ezek az átalakulások egyébként jól láthatóak, akár előre kiszámíthatóak. A józan ész kemény falakba ütközik.   

Post a Comment

You must be logged in to post a comment.