Krimi

Móricz Zsigmond: Forró mezők. Ez a könyv egy szabályos krimi. Két lövés dördül a nyírségi kastély kertjében. Egy ember meghal, egy másik megsebesül. Szépasszony sikolt, emberek rohannak, megindul a nyomozás. Mindenki keres, kutat, találgat. Mindenki gyanús, mindenki gyanúsít. Mindenkinek van valamilyen érdeke, ami nem feltétlenül az igazság kiderítése, néha inkább az ellenkezője. Viták, ájulások, pofonok. Felszínre törő érzelmek. Okos, céltudatos, becsületes detektív nincs: a történet szinte magától kezd megvilágosodni, de igazán világos soha nem lesz. Váratlan fordulatok, nem várt események.

Igazi  krimi. Ugyanakkor kísérlet is: lehet-e olyan krimit írni, amiben társadalomrajz, sőt társadalmi reformprogram is van. A bűnügy szereplői egy társadalom képét adják. Ez a társadalom romlott. A két lövés csak csepp a tengerben. Az olvasó hol a krimi szálaira figyel – bevallom, néha elvesztettem őket, abban sem vagyok biztos, hogy Móricz mindent átgondolt, mindent lemért -, hol a társadalomfilozófiára. Ez így együtt érdekes és furcsa, de nem példa nélküli. Az eredmény felemás. Mintha több könyvet olvasna az ember. Poirot megáll, és az angol gyarmati társadalom zülléséről kezd filozofálni…

De itt nincs is Poirot. Földbirtokosok vannak, dzsentrik, megyei urak, tisztviselők, intézők, alispánok, cselédek, proletárok, kisvárosi léhűtők. A lövések ezt az iszapot kavarják fel. Poirot derékig állna benne. Beleszeretne a szépasszonyba, korrumpálná az asztaltársaság, kapna egy pofont valakitől. Ilyen az élet. Működnének a kis szürke agysejtek?  

Post a Comment

You must be logged in to post a comment.