Koszorúér

Különböző hazai események kapcsán manapság sokat hallok és olvasok a „tényfeltáró” vagy „oknyomozó” újságírásról. Itt van mellettem egy példa, Stephen Klaidman (ex The New York Times, The Washington Post) Coronary-ja, ami nem újság, hanem könyv, viszont újságíró írta, ami meg is látszik rajta. Coronary azt jelenti: koszorúér. Ebből ki is lehet találni, hogy orvosi történetről van szó, a célpont tehát az ezerszer áldott egészségügy, annak is az amerikai változata.

Mi is történt tulajdonképpen? Adva van egy 55 éves katolikus pap, aki azt tapasztalja, hogy könnyen fárad és egyre nehezebben veszi a levegőt. Irány a városi kórház. Egy neves szívspecialista megvizsgálja, és kész is a diagnózis: tripla bypass műtétre van szüksége. A tiszteletesnek azonban gyanús az orvos viselkedése, elmegy egy másikhoz, egy harmadikhoz és egy negyedikhez. Ők egybehangzóan állítják: a szívének semmi baja.

A pap elmeséli a történetet az FBI-nak, mire az nyomozni kezd, és egy szép napon 600 (!) ügynökkel megszállja a kórházat, lefoglalnak minden iratot, diagnózist, röntgenfelvételt. A város megdöbben, hiszen a kórház orvosai mindeddig köztiszteletben álltak, a szívsebészet híres volt a kiváló gyógyulási arányról (ami, ismerjük el, ebben a műfajban akkor is szép teljesítmény, ha a megműtötteknek eredetileg nem volt semmi baja).

Hosszú, több éves nyomozás következik. Kiderül, hogy a magánkézben lévő kórházban emberek százait műtötték meg feleslegesen, a Wall Street elvárásait a páciensek érdeke elé helyezve. Műtét néhány tabletta, esetleg néhány életmód-tanács helyett. Üzleti nyelven ezt így híják: up-selling. Minden oldalon akcióba lépnek az ügyvédek, vagyis megindul a jogi sárdagasztás. A végeredmény: 450 millió dolláros kártérítési megállapodás.

Miért érdekes ez a könyv? Hát elsősorban a kényes egyensúly miatt, ami ott van minden problémában. Hogyan lehet egyensúlyt teremteni az egészségügy világában a hideg pénzügyi szempontok és a páciensek érdeke között? Meddig gondatlanság és honnan bűntény valami? Ki őrzi az őrzőket és ki szakérti a szakértőket? Mi a különbség az igazság és az igazságszolgáltatás között? Meddig felelős az ember, és hol kezdődik egy rendszer felelőssége?

Oknyomozás, tényfeltárás: a szerzőnek, Stephen Klaidmannak is egyensúlyoznia kell, a pénzt hozó szenzációvadászat (elvégre ez élteti a médiát) és a lelkiismeretes tájékoztatás között. Elég jól csinálja. Miért csinálja jól? Mert általában nem esik ki a szerepéből. Tudja például, hogy az ő dolga a tények makacs és következetes nyomozása, a nézőpontok kiegyensúlyozott bemutatása. Az ítélkezés (ki a hibás itt: az orvos? a magántulajdon? az egészségügyi rendszer?) a bíróság, a filozófusok és a moralisták dolga.

Klaidman megpróbál megmaradni újságírónak. Még arról is részletesen beszámol, hogy a megszállás napján mit reggeliztek az FBI ügynökei.                      

Post a Comment

You must be logged in to post a comment.