Korszakok / 7

A hetes meseszám. A Korszakok-cikk hetedik része következik:

+ + Az üzleti informatika fejlődésében emberi generációk alapján is megkülönböztethetünk korszakokat. Ennek értelmét és fontosságát könnyen beláthatjuk, ha arra gondolunk, mekkora különbség van az informatikai eszközök használatában az egyes életkori csoportok között. A felmérések egyértelműen azt mutatják (és ez egybevág a mindennapi tapasztalattal is), hogy a fiatalabb korosztály sokkal nagyobb létszámban, jóval intenzívebben használja a modern technológiát, mint az idősebbek. Az informatikai eszközök használatának terjedése jelentős részben a generációk cserélődésétől függ az otthonokban és a munkahelyeken egyaránt.

A kép azonban ennél bonyolultabb. A kommunikációhoz, szórakozáshoz, munkához használt eszközök használata hozzátartozik a generációk szocializációjához, vagyis befolyásolja az egyes életkori csoportok gondolkodását, szokásait, normáit, gondolkodását, viselkedését. Ez utóbbi tényezők természetesen a munkahelyeken is megjelennek, hatást gyakorolva arra, hogy az üzleti szervezetekben milyen működési és irányítási struktúrák fejlődnek ki, hogyan kooperálnak és kommunikálnak ott egymással az emberek, milyen módon, milyen eszközökkel lehet őket befolyásolni és irányítani, a formális rendszerek mellett milyen informális szerveződések alakulnak ki, és így tovább.

A technika fejlődése tehát hatással van az emberi viselkedésre, az emberi viselkedés az üzletre, az üzlet pedig az embere és a technikára, bonyolult kölcsönhatási rendszerben, amiben nehéz megmondani, mi az ok, és mi az okozat. Mivel az egyes életkori csoportok jellegzetes módon szocializálódnak, az újabb és újabb generációk megjelenése fontos változások előidézője lehet, amelyeket nem lehet figyelmen kívül hagyni. A generációs korszakok azonosítása azért sem könnyű feladat, mert az egyes életkori generációkon belül különböző alcsoportok léteznek, és a különböző országok azonos életkori csoportjai sem egyformák. Másképpen gondolkodhat és viselkedhet középosztálybeli státuszt örökölt amerikai fiatal, mint egy, a középosztályba frissen, a saját erejéből éppen felemelkedő indiai huszonéves társa. Legalább ekkora különbségek lehetnek ugyanabban az országban egy gazdag városi és egy szegény tanyasi gyerek között. A különbségek ellenére sok hasonlóság is van, hiszen egyre inkább egy globalizálódott világban élünk, ahol az emberek ugyanazokat a műsorokat láthatják a televízióban, ugyanazokat a honlapokat látogathatják meg a világhálón, ugyanazokat a divatcikkeket vásárolják, ugyanazokért a sztárokért rajonganak, ugyanazokat a technikai eszközöket használják, sokszor ugyanazoknál a multinacionális cégeknél dolgoznak, hasonló tantárgyi tematikák szerint tanulnak, tehát a szocializációjukban sok az azonos elem.

Az első számítógépek valamikor a második világháború idején jelentek meg. Az azóta eltelt hatvanegynehány évben több generáció váltotta már egymást. Az üzleti informatika világában generációs szempontból három nagy korszakot célszerű megkülönböztetnünk. Az első azoké, akik a munkahelyükön már találkozhattak számítógépekkel, de személyesen nem használták őket, vagyis a gép nem volt ott az asztalukon, hanem el volt valahol zárva, és csak megfelelő kapukon lehetett vele érintkezni. A második azoké, akik gyerekkorukban nem éltek együtt a gépekkel (vagy csak a nagyon korai példányaikkal, az internetes korszak előtt) de idővel megtanulták azok használatát. A harmadik periódus azoké, akik születésüktől fogva a modern infokommunikációs technológia hálózatra kapcsolt, határokat nem ismerő eszközeivel (számítógép, mobiltelefon, mindenféle otthoni és iskolai digitális eszközök) vannak körülvéve, azok használata közben szocializálódtak.

Ez a felosztás leegyszerűsített, de használható, és a szakirodalomban is gyakran felbukkan. A három periódus közötti határvonalak természetesen nem élesek, a generációk váltása folyamatos, de ez igaz az eddig tárgyalt korszakolási módokra is. A munkahelyeken az új generációk fokozatosan szorítják ki a régieket, sok helyen összekeverednek egymással. A váltás sebességét és erejét az egymást követő generációk mérete is befolyásolja. E tekintetben markáns különbségek lehetnek egyes országok között.

Ha megnézzük a demográfiai statisztikákat, láthatjuk például, hogy az Egyesült Államokban a hetvenes évek közepétől a kilencvenes évek elejéig folyamatosan nőtt a születések száma. A helyzet Magyarországon ennek pont a fordítottja volt, 1977 és 1983 között zuhanásszerűen csökkent ez a mutató. Az USA-ban éppen ezért a fentebb említett második korszakot egy nagy méretű, „masszív” generáció képviseli: az úgynevezett „baby boom” korosztály. Ez a korcsoport az ötvenes és a hatvanas években nőtt fel, amikor az otthonokban még nem volt számítógép, volt viszont televízió, amiben azokat a műsorokat lehetett nézni, amiket éppen adtak.

A „baby boom” korosztály a nyolcvanas években ismerkedett meg a számítógépekkel, és mivel azok gyorsan terjedtek mindenfelé, meg kellett tanulnia a használatát, ami mindenkitől több-kevesebb erőfeszítést kívánt. Fokozatosan öltötte magára azokat a jellemzőket, amelyek az úgynevezett háló-generáció sokak által leírt (lásd pl. Tapscott 1998) megkülönböztető jegyei: új együttműködési módok, növekvő önbizalom, nyitottság, kérdezés és kutatás, innovativitás, személyes és csoportos hatékonyság, „itt és most” beállítottság stb.). Ez a korosztály volt a főszereplője a kilencvenes évek nagy informatikai beruházási és átszervezési-leépítési hullámának, és jelentős részben az akkori dotcom-őrületnek is.

A „baby boom” generáció legkorábban született tagjai napjainkban érik el a nyugdíjkorhatárt. Az elkövetkező években megkezdődik a tömeges kivonulásuk a munkahelyekről. Helyüket fokozatosan azok veszik át, akiket a szakirodalom leginkább háló-generációnak (Tapscott i.m.) vagy én-generációnak (Twenge 2006) nevez. Nagyjából a 35 év alattiakról van szó, egy nagy létszámú csoportról, lényegében a „baby boom” generáció gyerekeiről. Azokról a fiatalokról, akik közül sokan (nyilvánvalóan a gazdagabb országokban, illetve társadalmi rétegekben) hamarabb tanultak meg billentyűzeten dolgozni, mint papíron, természetes állapotnak tekintik, hogy az asztalukon számítógép van és a zsebükben mobiltelefon, akik egyszerre több elektronikus kommunikációs csatornát tartanak nyitva maguk körül. Amit az előző generáció egy hosszabb tanulási folyamat eredményeként sajátított el, az nekik indulási adottság, pont úgy, mint ahogy a szüleiknek volt a televízió jelenléte a nappaliban.

A pszichológus Jean Twenge szerint az én-generáció legfontosabb jellemzője az én-központúság és a tekintélytisztelet hiánya. Az erről szóló könyvében (Twenge i.m.) számtalan példát hoz fel ezekre, köztük mindenekelőtt az oktatás és a munkahelyek sajátos demokratizálódását, a tanári, munkahelyi, illetve politikai vezetői tekintély erodálódását. Twenge szerint a változás látványos és drámai. Ha párhuzamosan olvassuk ezt a leírást a „jövő vállalatáról” szóló eszmefuttatásokkal (lásd pl. Malone 2004), láthatjuk, hogy a Twenge által leírt tipikus én-generációs fiatal jól illik ebbe a szervezeti képbe.

Bár Twenge kifejezetten az amerikai én-generációról beszél, feltehetően nem állunk messze az igazságtól, ha azt állítjuk, megállapításai nagyrészt más országokban is megállják a helyüket. A „helyi íz” persze mindig fontos, nem feledkezhetünk meg például arról, hogy a volt szocialista országokban az új generáció a rendszerváltás gyermeke, vagy arról, milyen sajátos fejlődési pályát fut be manapság Kína és India.

A munkahelyeket fokozatosan elfoglaló én-generáció tulajdonságait sokféle tényező alakítja, de köztük kétségtelenül ott van a modern infokommunikációs technológia állandó, természetesnek tekintett jelenléte is. Az internet demokratizálja az informácóáramlást: az információ ingyenes, tarka és mindenfelől jön. A televíziót passzívan kellett nézni, a világháló viszont interaktív. A publikálás korábban a nagy médiavállalatok monopóliuma volt, ma viszont a hálón gyakorlatilag bárki a világ elé léphet szöveggel, képpel, filmmel, amivel éppen akar. A legfiatalabbak már azzal az alkalmazáscsomaggal (társasági hálókkal, blogokkal, videómegosztókkal, wikikkel stb.) nevelkednek és szocializálódnak , amit gyűjtőnéven Web 2.0-nak neveznek.

A technika, az új generáció és az üzleti szervezetek párhuzamos, öngerjesztő kölcsönhatási folyamatok során kibontakozó fejlődéséről sokféle elképzelés lát napvilágot. Köztük optimisták, pesszimisták és kiegyensúlyozottabbak egyaránt akadnak. Don Tapscott könyveiben (1998, 2006) általában a pozitív vonásokat emeli ki: a vállalatok rugalmasabbak lesznek, a horizontálisan szerveződő hálózatok gyorsabban tudnak alkalmazkodni, kevesebb bürokratikus irányításra lesz szükség, könnyebb lesz az emberek és a szervezetek közötti együttműködés, szabadon áramlik a tudás, kibontakozhat az egyéni és a csoportos kreativitás, a világ bármelyik eldugott pontjáról be lehet kapcsolódni a világkereskedelem vérkeringésébe, és így tovább. Richard Sennett a Yale Egyetemről pesszimistább hangot üt meg: a hagyományos hierarchiák felbomlásával párhuzamosan meggyengül a munkaadó-munkavállaló kapcsolat, megszűnik a kölcsönös lojalitás, a globális kapitalizmus hálójában az egyén elveszíti a tájékozódási pontjait, elbizonytalanodik és elmagányosodik. A kiegyensúlyozottabb források (közéjük tartozik például Twenge hivatkozott könyve) szerint mindezek a folyamatok párhuzamosan mennek végbe, kölcsönösen kiegészítik és ellensúlyozzák egymást.

Mindenesetre a „harmadik generációs korszak” képét egyelőre csak óvatosan,  vázlatos ecsetvonásokkal rajzolhatjuk fel.  + +

Post a Comment

You must be logged in to post a comment.