Korszakok / 5

Itt egy újabb rész a Korszakok-cikkhez, szám szerint az ötödik:

+ + Az informatikai vállalatok egyik legfontosabb stratégiai problémája a kompatibilitás és a nyitottság kérdése. Ebből a szempontból két, egymást követő korszakról beszélhetünk: a vertikális és a horizontális piacok periódusáról. A kettő közötti átalakulás nagyjából a nyolcvanas években ment végbe (Grove 1996, 3. fejezet).

Az átalakulás előtt az informatikai piac vertikális szerkezetű volt. Olyan vállalatok dolgoztak egymás mellett (pl. az IBM, a Digital, a Wang), amelyek egymaguk állították elő a rendszerek minden fontos komponensét: a chipeket, magát a számítógépet, az operációs rendszert, az alkalmazási szoftvereket, és mindezek értékesítésére saját terítési hálózataikat használták. Amit az egyik vállalat előállított, azt a másik rendszerébe nem lehetett beépíteni. A vevő tehát kénytelen volt minden komponenst ugyanattól a cégtől megvásárolni. Ezek a komponensek – mivel egy helyen tervezték és gyártották őket – jól illeszkedtek egymáshoz, de ha a felhasználó egyszer valamelyik gyártó rendszere mellett döntött, akkor csak úgy tudott átállni egy másikra, ha a teljes rendszert kicserélte, tehát vagy hűséges maradt, vagy nagy összegű beruházásokat és mindenféle kellemetlenséget kellett felvállalnia.

Az átalakulás akkor következett be, amikor a mindenki által hozzáférhető mikroprocszorok váltak a számítógépek legfontosabb alkatrészévé. Ugyanabból a mikroprocesszorból többféle gépet lehetett felépíteni. A szabványos alkatrészek, a tömegszerűségből eredő gazdaságosság olcsóvá tették a számítógépek termelését. A piac struktúrája megváltozott: a korábbi vertikálisan felépített, egymással nem kompatibilis „tornyok” helyét horizontális piaci területek vették át. Mindegyiken több szállító kezdett versenyezni egymással: a chipek piacán például az Intel, a Motorola és a RISC termékei voltak megvásárolhatók, az operációs rendszerekén a DOS, a Windows, az OS/2, a Mac és az Unix versengett a piacért.

Ami a lényeg: a korábbi elkülönülés megszűnt, a kompatibilitás fontos versenytényezővé vált, vagyis a felhasználóknak nem kellett többé egy gyártóhoz ragaszkodniuk: az egyik gyártótól vásárolt szoftver például futott a másik gépén is. A horizontális piaci struktúra és a kompatibilitás mozgásba hozta a tömegszerűségből eredő gazdaságosság törvényét, a gazdaságosság és a verseny pedig erőteljesen lefelé nyomta az árakat. A végeredmény: gyors tömegcikkesedés, az árak állandó csökkenése, a vevői oldal kiszolgáltatottságának megszűnése (vagy legalább gyengülése), és természetesen az informatikai eszközök gyorsabb terjedése, az egymással kompatibilis rendszerek összekapcsolásának megindulása, vagyis a hálózatépítés hullámának elindulása.

Ha visszatekintünk az előző szakaszban ismertetett Gartner-modellre, láthatjuk, hogy ez a nagy jelentőségű strukturális átalakulás volt a háttere a második és a harmadik fejlődési periódus közti átmenetnek. Egy ilyen átalakuláshoz évekre van szükség. Meg tudjuk mondani, hogy ezt mi indította el? A korszakváltás minden bizonnyal több szálon indult el, bekövetkezése szükségszerű volt, de volt néhány esemény, ami kétségtelenül lendületet adott neki.

A vertikális informatikai piac főszereplője (hatalmas piaci részesedéssel) az IBM volt. A cég a nyolcvanas évek elejéig vertikális piacban gondolkodott, ahol egy-egy gyártó mindent maga állít elő a chipektől kezdve a szoftverekig. Mivel érezték az olcsóbb, barátságosabb gépek iránti piaci igényt, elhatározták, hogy megépítenek és piacra dobnak egyet. A fejlesztéssel megbízott embereik az új gépet, az IBM PC-t mások által gyártott alkatrészekből rakták össze mondván, hogy így sokkal gyorsabban lehet piacra jutni. Emellett a PC architektúrája is nyitott volt, vagyis más cégek is hozzáilleszthették a perifériáikat, futtathatták rajta a szoftvereiket. Ráadásul a fejlesztési program vezetője azt javasolta, hogy az értékesítést kiskereskedelmi boltok útján oldják meg, vagyis kerüljék ki a hagyományos IBM-imázshoz tartozó marketinges, értékesítő és szolgáltató szervezeteket. Mivel a szoros határidő miatt kerülni igyekeztek a meglepetéseket, és az IBM nagygépeivel sem akartak konkurálni, egy ötéves Intel processzor mellett döntöttek. Az oprációs rendszere a Microsoft kapott megbízást, a meghajtóra a Tandon, az áramköri lapokra az SCI, a printerekre az EPSON, az áramellátó rendszerre a Zenith. Az elosztási megbízást a ComputerLand és a Sears nyerte el.

Mint látjuk, az új gép eleve tömegcikknek készült. Tömegcikket gyártani tömegesen kapható alkatrészekből, tömegeknek, olcsón és hatékonyan – a gép további sorsát ez a filozófia határozta meg. Az elmúlt negyedszázadban a PC a tömegtermékek tipikus fejlődési pályáját futotta be. Rövidesen megjelentek a konkurensek, kialakult a vezetőkből, támadókból, másolókból és rés-stratégiát követőkből álló klasszikus piaci szerkezet. A mérnökök éjt nappallá téve dolgoztak, egymást követték az egyre okosabb hardver- és szoftvergenerációk. A PC a maga elemi alkalmazásaival megjelent mindenki asztalán. Használata egyre könnyebbé vált: a felhasználók hatással voltak a gépre, a gép pedig hatással volt a felhasználóira.

A kompatibilitás, az összekapcsolhatóság és a helyettesíthetőség problémájával ma is találkozhatunk, ami nem meglepő, hiszen alapvető üzleti stratégiai kérdésről van szó. Ha egy eszköz nem kompatibilis, nem összekapcsolható más vállalatok termékeivel, akkor a megszerzett vevőket könnyebb megtartani, hiszen az átállás nehéz, a „lock-in” jelensége működik. Ez viszont elriasztja a vevőket, vagyis a piac mérete csökken. A mai vásárló általában a nyitottságot (vagyis nem a vertikális, hanem a horizontális struktúrájú piacot) kedveli, a nyitottság viszont kitágítja a versenytársak körét, élesebbé teszi a versenyt. A mai fejlettebb üzleti informatikai rendszerek nagyon összetettek, sokféle elemből állnak. Ma is vannak olyan vállalatok, amelyek megpróbálkoznak zárt, vertikális tornyok építésével, a horizontális piacok korszakában azonban kétséges az ilyen stratégia sikere.

Érdemes megfigyelni például, hogy mi történik a webes szolgáltatások piacán. Ez egy nagyon innovatív terület, ahol rengeteg újdonság születik. A horizontális piacok korszakában fontos követelmény, hogy ezek a szolgáltatások, illetve a mögöttük álló alkalmazások kommunikálni tudjanak egymással, adatokat tudjanak kicserélni, viszonylag egyszerűen össze lehessen kapcsolni őket valami újfajta szolgáltatássá . Ha egy szolgáltatás nem felel meg ennek a követelménynek, kizárja magát a kombinációs jellegű innováció pezsgő világából. + +

Post a Comment

You must be logged in to post a comment.