Korszakok / 3

Megint haladtam egy kicsit a Korszakok cikkel. Itt a harmadik rész, “korszakok az iparági innovációs ciklus fázisai alapján” a munkacíme:

+ + Az iparági innovációs ciklus jellegzetes fázisai szerint tagolás kézenfekvő megoldás az üzleti informatika korszakokra bontásánál. Az innovációs ciklusoknak (ahogy egyesek nevezik: a technológiai forradalmaknak) gazdag szakirodalma van (lásd pl. Freeman-Louca 2001 vagy Perez 2002). E megoldás alapgondolata az, hogy az infokommunikációs iparág (azaz az informatika és a távközlés együtt) ugyanolyan fejlődési pályát fut be, mint a korábbi nagy innovációs ciklusok, így például a gőzgépek és a vasút, vagy a benzin és az autó iparágának ciklusa.

Az új iparág természetesen nem légüres térben fejlődik, hanem más iparágakkal, gazdasági és társadalmi intézményekkel kölcsönhatásban. Ha egy új iparágban nagy a fejlődési potenciál, ha a termékeit, szolgáltatásait tömegesen kezdik vásárolni és használni, akkor idővel egyre erősebb hatást gyakorol a gazdasági és társadalmi életre, rányomja a bélyegét az adott korszakra: megváltoztatja az üzleti viszonyokat és intézményeket, az emberek életmódját, az uralkodó ideológiát, a jogrendet, a kulturális életet, a társadalmi és földrajzi munkamegosztást és egy sor más tényezőt.

Az iparági innovációs ciklusok egyes fázisait a kutatók nem egyformán írják le, de a modellek között sok a hasonlóság. Elégedjünk meg ezért itt egyetlen modell ismertetésével, amit gyakran idéznek az infokommunikációs piac elemzői.

A venezuelai Carlota Perez szerint egy új iparág „forradalma” új termékek, technológiák és infrastrukturális hálózatok formájában jelentkezik, amelyek egy „erőteljes nyalábot” alkotnak (Perez 2002). Az ezekre épülő új vállalkozások az adott periódusban a fejlődés motorjává válnak. Az új technológiák, az új termékek átalakítják a mérnöki gondolkodást, új szervezési megoldásokat, együttműködési formákat, üzleti modelleket hoznak magukkal. Az innovációs hullám fellendíti a gazdaságot, nagyobb lesz a termelékenység.

Perez az innovációs ciklust két nagy fázisra bontja: az elsőt az installáció, a másodikat az összerendeződés korszakának nevezi. Ahogy a nevük is mutatja, az elsőben az építkezésen van a hangsúly, a másodikban a megépített eszközök, rendszerek kihasználásán, az azokhoz való alkalmazkodáson, a technológia és az azt körülvevő világ összehangolódásán. Ezeket a fázisokat egy válságos periódus választja el egymástól. Mindkettő két alfázisra bontható.

Az installáció korszakának első alfázisát a beindulás időszakának nevezhetjük. A technológiai újdonságok egy darabig lappanganak, csak világtól elzárt laboratóriumokban, feltalálók műhelyeiben léteznek. Akik kidolgozzák őket, sokszor nem is tudják, mire lesznek alkalmasak. A minőségük nem stabil, az előállításuk egyedi, éppen ezért nem gazdaságos. Egyes technológiák esetében ez a fázis évtizedekig is elhúzódhat.

A második alfázisban, amit Perez az őrület időszakának nevez, az újdonságok kikerülnek az emberek szeme elé: egyre többen próbálják ki őket, egyre többen foglalkoznak velük. Ha hasznosnak, fogyaszthatóknak bizonyulnak, felkeltik az üzletemberek érdeklődését is. Mivel ekkor az előző technológiai hullám már kifutóban van, az újdonságok egyre több tőkét vonzanak. Azok, akik egy új piacon először jelennek meg gazdaságosan termelhető, széles körben eladható termékekkel, nagy nyereségre tehetnek szert, ami tovább gerjeszti a befektetők érdeklődését. Sokat nyerhetnek azok is, akik először használják, alkalmazzák az új eljárásokat, teremékeket, az új infrastruktúrát. Mivel egy épülő iparágról van szó, a kereslet gyakran meghaladja a kínálatot, a piacon az eladók diktálnak. A piacon tömegesen jelennek meg az új vállalkozások. A várakozásokba – szállítói és vevői oldalon egyaránt  irracionális elemek is vegyülnek, a tőzsdei árfolyamok elszakadnak a „konzervatív” kalkulációval számított piaci értéktől, a befektetői láz szerencsejátékra kezd emlékeztetni. Pénzügyi „buborék” fuvódhat fel (Komáromi 2006), ami előbb-utóbb kipukkan. Az árfolyamok esni kezdenek, a befektetők sokkal óvatosabbak lesznek, az illúziók eloszlanak, a kockázati tőke felszívódik, sokan tönkremennek, csődöt jelentenek, vállalkozásként megszűnnek létezni. Ha az iparág már elég nagyra nőtt, a válsága akár általános gazdasági visszaesést is okozhat.

Az összerendeződés fázisa ezzel a válságos periódussal kezdődik. A válság helyrezökkenti az emberek gondolkodását, az illúziók eloszlanak. A befektetési kedv normalizálódik, a vásárlók józanabbak, visszafogottabbak lesznek, az eladók piaca a vevők piacává alakul át. Az iparág termékei beérnek, tömegcikkekké válnak, szabványosodnak, és egyre „szabványosabb” lesz a használatuk is. A figyelem középpontjába az építkezés helyett a kihasználás kerül: az előző fázis (sokszor nem kellően átgondolt) beruházásainak meg kell térülniük, a felépített rendszereket ésszerűen használatba kell venni, az újabb beruházásoknál pedig a korábbinál óvatosabban kell eljárni, elvégezve a megszokott „konzervatív” számításokat.

Perez az összerendeződés eme első szakaszát a szinergia alfázisának nevezi. Az elnevezés arra utal, hogy miközben az iparág korábbi lendülete a leírt módon alábbhagy, hatása a környezetére egyre kiterjedtebb és mélyebb lesz. A korábbi csodaváró jövendölésekből (lásd erről pl. Liebowitz 2002) sok minden megvalósul, de lassabban a korábban vártnál. A most már nem egészen új iparág alkalmazkodik az őt körülvevő világhoz, az pedig alkalmazkodik hozzá, egyre kiterjedtebben, mélyebben, visszafordíthatatlanul. Az állam óvatosabban szabályoz, igyekszik megakadályozni egy újabb válságot. A pénzpiacok rendeződnek, visszazökkennek a normális kerékvágásba. Bár a technikai újdonságok már nem keltenek különösebb izgalmat, az élet nélkülözhetetlen feltételeivé válnak. Az új lehetőségek, megoldások, a kiépült infrastruktúra új életet lehel egy sor beérett iparágba, amelyek modernizálási lépésekbe kezdenek. Az üzleti világban terjednek az új, fokozatosan normává, elvárássá váló „legjobb gyakorlatok”. A termelékenység nő, a fejlődés harmonikusabb, kiegyensúlyozottabb a korábbinál. Ezt a periódust sokan az elektromos ipar fejlődésének ahhoz a szakaszához hasonlítják, amikor már szinte minden árammal működött, maga az áramszolgáltatás viszont szabványos közüzemi tevékenységgé vált. A piacot egyre inkább néhány vezető vállalat uralja, konszolidációs folyamatok indulnak be felvásárlásokkal és összeolvadásokkal. Az új vállalkozások közül a korábbinál kevesebben igyekeznek a tőzsdére, tulajdonosaik inkább arról ábrándoznak, hogy egy szép napon megveszi a cégüket egy pénzes óriás.

A szinergia korszakának második alfázisa Pereznél az érettség nevet viseli. Ebben az időszakban egyre inkább megmutatkoznak az iparág fejlődésének, átalakító hatásának korlátai. A tanulás egyre gyorsabb, az árak csökkennek, a vállalkozók nyereséghányadán növekszik a nyomás. A termelékenység növekedése lelassul, ami újra kiélezi a jövedelemelosztási problémákat. Az iparág nagyjai befutott termékeikkel jól keresnek, mérlegeikben szép összeget tesz ki a pénzállomány, a felhalmozódott pénzt azonban már új leszállópályákat keres, amit gyakran más, a fejlődésben addig lemaradt országokban, vagy esetleg más iparágakban talál meg. A világ új innovációs hullámra vár.

Ha elfogadjuk ezt a modellt és korszakolási módot, megkockáztathatjuk azt a hipotézist, hogy az infokommunikációs ipar jelenleg az összerendeződés szakasznának szinergia-alfázisában jár. A beinduláson már biztosan túl vagyunk, hiszen az első számítógépek a második világháború idején jelentek meg. Az IBM üzleti fogyasztásra is alkalmassá tett mainframe-gépeivel, majd a nyolcvanas évek elején az asztali gépek tömeges terjedésével a berobbanás is megtörtént. A kilencvenes évek, különösen azok második fele az őrület alfázisának jellegzetes tüneteit mutatja, ami jól látszik a statisztikákon, például a tőzsdei árfolyamok alakulásán, az induló vállalkozások számán, a kockázati tőkések befektetési adatain. A századfordulón bekövetkezett az iparág válsága, a tőzsdei buborék kipukkant (lásd az X. ábrát), rengeteg vállalat csődbe ment, egyesek mindenféle csalásokkal próbálták fenntartani a látszatot. Az informatikai költségvetések összezsugorodtak, a vevők óvatosabbak, döntéseikben konzervatívabbak lettek, újra elővették a láz idején mellőzött megtérülés-számítási módszereiket. A kínálati oldal konszolidálódott, megkezdődtek a nagy felvásárlások és összeolvadások. (A HP és a Compaq összeolvadásának történetét, az események fenti módon való értelmezésében a volt HP vezér, Carly Fiorina /2006/ önéletrajzi könyvében olvashatjuk, de utalhatunk az Oracle vagy a Microsoft felvásárlási lépéseire is.)

Mindeközben az infokommunikációs ipar termékei és szolgáltatási az élet minden területén jelen vannak, az iparág gyorsan terjedő és erősödő infrastruktúrája nélkül számtalan fontos tevékenység (tájékozódás, kommunikáció, tanulás, kereskedelem, egészségügy stb.) szinte létezni sem tudna. Az üzleti világban kialakult az a forma, amit „elektronikus, integrált, valós idejű és kiterjesztett” vállalatnak nevezünk, és amely, ahogy a jelzői is mutatják, intenzíven használja az egymással összekapcsolt elektronikus rendszereket.

Bár a jelennel és a jövővel kapcsolatban nagyon óvatosaknak kell lennünk, még azt a kijelentést is megkockáztathatjuk, hogy itt-ott már az érettség alfázisának tünetei is megfigyelhetők. Ilyen jelnek tekinthető például az, hogy a technológiai szempontból élenjárónak számító Amerikai Egyesült Államokban többéves nekilendülés után újra lelassult a termelékenység növekedése – a korábbi növekedést többen az informatikai eszközök racionalizálási célú, kreatív és kiterjedt felhasználásának tulajdonítják -, az új piacok és olcsóbb források külföldön való keresése, vagy bizonyos termékek „túlérése”, vagyis olyan funkciókkal, képességekkel való felszerelése, amelyekre a piac már nem tart igényt. Ismételjük: e tünetek értelmezésével igen óvatosan kell bánnunk. + +

Post a Comment

You must be logged in to post a comment.