Körmagyar

Körmagyar a Pesti Színházban. Schnitzler alapján írta Kornis Mihály. Sok évvel ezelőtt láttam az első előadását a Vígszínházban. Nem eredetiben, hanem a televízióban. Nagyjából akkor fejeződött be az a szokás, hogy a tévé színházi előadásokat közvetített. Ez lehetett az egyik utolsó. Nemrég újra levetítették, este, a királyi tévé második csatornáján, ami meglepő dolog, mert manapság ebben az időben leginkább valamelyik végtelen olasz filmsorozat aktuális részét vagy egy közepesre sikerült francia családi vígjátékot várna az ember a királyi adótól.

A darab most újra megy a Pestiben, én meg kíváncsi voltam, hogy most is olyan nagy élmény-e, mint az első volt. Nos, most nem olyan nagy élmény. Úgy látszik, ez a darab akkor és ott volt jó. Akkor, valamikor a rendszerváltás környékén. Figyeljetek, mondta, ezzel a társasággal kell nekivágni az elkövetkező évtizedeknek. Ez van. Ilyenek vagytok, ilyenek vagyunk. A karakterek éltek, a poénok ültek.

De közben eltelt két évtized. A közönség ma másra rezdül. Figyeltem, mikor nevetnek. Emlékszem, hogy az első előadáson a „még nem elég”-et és a sportkrém-dalt harsány nevetés kísérte. Most arcizom se rándult. Ami akkor humoros, meglepő vagy éppenséggel sokkoló volt, ma közhely. Megszoktuk. Ez van. Színház nélkül is tudjuk. Vagy elfelejtettük már az egészet. Mások a közösségi élmények.  A darabot tulajdonképpen újra kellene írni, mai körmagyarrá kellene alakítani. Biztos lehetne.

Post a Comment

You must be logged in to post a comment.