Kollektív

Érdekes dolog ez a pendrive-adó, vagy fogalmazzunk pontosabban: a magáncélú másolásra alkalmas eszközre kivetett jogdíj. Nekem pillanatnyilag egy egygigás és két négygigás hordozóm van; kettőt közülük magam vettem, egyet ajándékba kaptam egy konferencián, diasorokkal töltve. Ha újakat szeretnék vásárolni, az egyes után száz forint jogdíjat fizetek majd, a négyes után négyszázat, mivel a gyártók és a kereskedők nyilván áthárítják rám ezt a tételt.

Az újság szerint a befolyt összegből “mindenekelőtt a zeneipar résztvevői részesednek majd”. Erőltetem az emlékezetem, de nem mondhatok mást: én zenét még soha nem másoltam pendrive-ra. Filmet sem. Általában saját anyagaimat szoktam hordozni rajtuk. Persze tudom, hogy nagyon sokan másra használják őket, és másolnak nyakra-főre fűt, fát, virágot – azt is, amit nem lenne szabad. Mégis, olyan ez, mint ha azt mondanánk: a közértben sokan lopnak, éppen ezért, aki belép egybe, fizessen automatikusan valamilyen büntetést, mondjuk ezer forintot. Aztán ezt az ezer forintot nyugodt lelkiismerettel le is lophatja, elvégre a büntetést már megkapta. Sőt, ha nem lopja le, akkor balek, vagy úgy is gondolkodhatunk, hogy szégyenbe hagyja a másikat, akinek már fizetett, de az még nem ellentételezte.

Amúgy nem írnék erről az eljárásmódról (így csípőből el sem akarom ítélni, a szociológiai-kulturális háttérrel nagyjából tisztában vagyok), ha nem érezném és tapasztalnám, hogyan nyer teret ez a logika és megoldás egyre többféle helyen és módon, a maga minden következményével.       

Post a Comment

You must be logged in to post a comment.