Kölcsönösen

Tapasztaljuk és tudjuk, hogy az elektronikus kereskedelemben, annak is abban a népes ágában, ahol fizikai árumozgás történik, előnyös lehet, ha valaki a hagyományos üzlet felől közeledik az internetes megoldások felé, azaz jól működő valóságos üzletei, raktárai, lerakatai mellé épít ki elektronikus értékesítési csatornát. Modern e-bolt, megbízható, robosztus logisztikai háttér: ezzel a kombinációval magyarázható, hogy egyes régi áruházak annyira sikeresek tudnak lenni az e-világban is. Az újak közül is sokan párhuzamosan vannak jelen a fizikai és a virtuális világban; elég csak az Amazonra utalni a maga szupermodern fizikai logisztikai rendszerével.

A fizikai és a virtuális világ szervesen kiegészíti, kölcsönösen erősíti egymást – ha jól csinálják azt, amit kell, ha mindkettő olajozottan működik. Szinergia, komplementer rendszerek.

Hasonló gondolat bukkan fel abban az interjúban is, amit a Sloan Management Review készített nemrég (2007. tavaszán) Erik Brynjolfssonnal és Andrew McAfee-vel. Az előbbi az MIT, az utóbbi a Harvard professzora, mindkettő közismert név az informatikai világban. A téma a Vállalat 2.0, vagyis az Enterprise 2.0, amit egyszerűen olyan cégként definiálnak, amely sokszor és sokféle célra használ Web 2.0-ás eszközöket, azaz wikiket, blogokat, mindenféle együttműködési platformokat a szervezeti kollektív intelligenciát megmozgatandó és kihasználandó.

Ennek éppen most van a szezonja, állapítják meg: az új évszázad elejének viharos, recessziós éveiben a vállalok az informatikai projektjeikkel költségeket akartak csökkenteni, pénzt szándékoztak megtakarítani, hatékonyságot akartak növelni, a nehéz idők azonban véget értek (olvasgatva az amerikai sajtót, azt kell mondanom, ezzel azért nem ért mindenki egyet), és ahogy az már lenni szokott, a figyelem az innováció, a kreativitás, az együttműködés felé fordult. Ez az élet rendje. Húzd meg, ereszd meg. A Web 2.0-ás eszközöket pedig pont erre, vagyis az „ereszd meg”-re találták ki.

Furcsa dolog, jegyzi meg McAfee, hogy a népszerűségük egyelőre nagyobb vállalaton kívül, mint belül. Az emberek a magánéletükben vidáman alkotnak, kollaborálnak, csevegnek, blogolnak, taggelnek, megosztanak mindenfélét, ami csak a kezük ügyébe kerül, igazolva azt a tételt, hogy mindezek egyáltalán nem állnak messze az emberi természettől. A munkahelyükön viszont vonalasabban, katonásabban viselkednek, mintha félnének elszakadni a megszokott rendtől, a fegyelemről, a hierarchiától, a hatékonyságot, áttekinthetőséget szolgáló, gondosan rendezett és kordában tartott informatikai rendszereiktől. Pedig ezekről sem kellene lemondaniuk, sőt: ezek a régi vezetési eszközök fölöttébb hatásos elegyet alkothatnak az új Web 2.0-ás megoldásokkal. (Néha az a benyomásom, hogy a „megoldás” szó a vállalati informatikában az „izé” szinonimája, de rászoktam én is.)

Miről is van szó? Az innovációhoz, az újításhoz, a kreativitáshoz együttműködés, intenzív, mindenirányú kommunikáció, csevegés, a gondolatok szabad kifejtése, megosztása, véleményezése, továbbgondolása kell – ezt kínálja a Web 2.0. Próbáld ki, kísérletezz vele: pakolj ki a emberek elé néhány wikit, dumálj rá pár kollegát a blogolásra, szervezz elektronikus belső előrejelzési piacot, szövögesd a belső társasági hálót, aztán figyeld, mi sül ki belőle! Egy kis biztatás, egy kis finoman erőszakos vezetői noszogatás nem árt, meg persze néhány korlátot is le kell bontani.

Ha lesz valami, megszületik valami érdekes új gondolat, új megoldás (na megint itt van ez a szó), akkor azt viszont katonásan, gyorsan, fegyelmezetten, roll-out szerűen be kell vezetni, ahol csak értelme van – itt jön jól a hierarchia, a rendezettség, a fegyelem, a jó öreg ERP rendszer meg a vele járó uniformizálás.

McAfee professzor egyébként a minap (május 21.) arról írt a blogjában, hogy miként használják a harvardos diákjai a társasági hálózatokat, a Web 2.0-ás világ legjellegzetesebb családtagjait, leginkább a harvardosok számára gyakorlatilag kötelező Facebook-ot. Mire használják? Mindenfélére, egyebek között tanulásra is. Tulajdonképpen az a meglepő, hogy McAfee ezen meglepődik (a blogbejegyzése alapján legalábbis ez a benyomásom), mint aki elcsodálkozik azon, hogy amit a vállalatokról mond, az a saját közvetlen iskolai világában is érvényes. A patinás egyetemnek el is kell gondolkoznia azon, mit csináljon, ha a kurzusai megjelennek ezeken a hálókon, egyáltalán tegyen-e ellene valamit.

Pár napja az ÉS-ben is olvastam erről egy olvasói hozzászólásban: egy egyetemi oktató a Bokros Lajos nevével fémjelzett felsőoktatási reformelképzeléseket véleményezte, és közben, ha jól emlékszem a „tanulás 2.0” kifejezést használta. 

Post a Comment

You must be logged in to post a comment.