Kéz

Az első betűtől az utolsóig elolvastam Kornai János cikkét a Népszabadság múlt heti szerdai és csütörtöki (június 28. és 29.) számában. Van benne egy rész, ami az állam szerepét tárgyalja a gazdasági növekedésben. Mikor jár el helyesen az állam: ha részletes tervet, iparpolitikát dolgoz ki, amelyet aztán megvalósítani igyekszik, vagy rábízza a növekedést a technikai fejlődésre és a „láthatatlan kézre”, vagyis a piac erőire? A professzor itt írja a következőket:

„Az elmúlt évtizedekben áttörés ment végbe a computerek és az internet megjelenése, az információk digitalizálása, a kommunikáció mélyreható forradalmi átalakulása nyomán. A fejlődés vezető országa egyértelműen és vitathatatlanul  az USA volt és jelenleg is az. Ha közelebbről vizsgáljuk ezt a világtörténelmi jelentőségű technikai átalakulást, megállapíthatjuk: ez nem az állam központi irányításával ment végbe. Tipikus esete az olyan folyamatoknak, amelyek decentralizált módon „láthatatlan kezek” irányítanak. Nincs központi, nincs előre elhatározott terv vagy vízió, amit valaki kidolgozott, s most már csak végre kellene hajtani. Garázsban vagy apró irodában megkezdett kis vállalkozások növekednek új óriáscégekké.”

Odalépek a könyvespolchoz és leveszem róla Manual Castells The Internet Galaxy című könyvét. Rögtön az elején van benne egy fejezet, ami az internet történetével foglalkozik. Mit lehet belőle megtudni? Azt, hogy a modern információs technológia szuperhálózatának gyökerei egy amerikai kormányzati programhoz vezetnek vissza. Az amerikai védelmi minisztérium 1958-ban hozta létre az ARPA ügynökséget a kutatási, különösen az egyetemi kutatási kapacitások mobilizálása céljából. Miért hozta létre? Azért, mert akkoriban a szovjet űrkutatás látványos eredményeket mutatott fel, és Amerika félt, hogy lemarad. A hidegháborús hangulat igen kedvező légkört teremtett a közvéleményben és a kormányzatban a csúcstechnológiai kutatások erőteljes támogatásához.

Az ügynökség széles körű autonómiát kapott, a világ egyik leginnovatívabb fejlesztéspolitikai intézményévé vált, méghozzá nem csak a hálózati technológia területén. Tele volt tudósokkal és e tudósok tanítványaival, akik tisztában voltak a kutatók autonómiájának fontosságával, ezért remek kapcsolatokat tudtak fenntartani az akadémiai világgal. Az ARPA kebelén belül működöt az 1962-ben alapított IPTO iroda, aminek az „inteactive computing” területén folytatott kutatások ösztönzése volt a célja. Ezzel a szervezeti háttérrel jött létre az internet őse, az ARPANET, amely 1975-ben a Defense Communication Agency-hez került át. A hatvanas és a hetvenes években, állítja Castells, a számítástudományi kutatásokhoz a legtöbb anyagi támogatás az ARPA-tól érkezett, de még 2000-ben is így ált a helyzet.

Az állami programhoz kiváló koponyák csatlakoztak a tudományos világból, „informális és exkluzív” klubot alkotva. Az IPTO-hoz a hetvenes években új és fiatal kutatógeneráció érkezett, igazából ők láttak hozzá határozottan annak a megépítéséhez, amit ma internetnek nevezünk. A háttérben ott volt a nagy állami program, az anyagi támogatás, de a projekt már a saját életét élte. Idézzük szó szerint Castells-t: „It was envisoned, deliberately designed, and subsequently managed by a determined group of computer scientists with a shared mission that had little to do with military strategy. It was rooted in a scientific dream to change the world through computer communication…” Volt tehát határozott szándék, vízió, küldetéstudat. A tudósok jó egyetemi szokás szerint hallgatókat is bevontak a projektbe. A civil internethez és a privatizációhoz való átmenetet a National Science Foundation menedzselte. A közreműködő tudósok közült sokan az üzleti életben, vezető cégeknél folytatták a pályájukat a kilencvenes években.

Mi volt hát a varázslatos formula? A piac, a „láthatatlan kéz”? A fentiek alapján azt mondhatnánk, hogy inkább egy sajátos elegyről volt szó: kell hozzá kiváló tudományos élet, kell hozzá állami program és támogatás, kell hozzá szabad piac, kell hozzá jó kapcsolat, könnyű átjárás az akadémiai és az üzleti világ között, kell hozzá Amerika a maga méreteivel és gazdagságával, kell hozzá elhatározás, program, vízió, kell hozzá szabadság, kell hozzá kritikus tömegű kiváló koponya, szóval mindezek és isten tudja még mi minden jól összerázva (nem keverve).

Szép, szép, de mi következik mindebből 2006. Magyarországára nézve? Lehet párhuzamot vonni a korabeli Amerika és a mai Magyarország között? Finnország, Írország, Dél-Korea és a mai Magyarország között? Szükség van iparpolitikára? (Biztos vagyok benne, hogy hazánkban számos olyan ember van, aki egy kávéfőző és egy-két palack bor társaságában egy éjszaka meg tud írni egy „iparpolitikát”.) Szükség van állami tervezésre, a források koncentrálására, központi elosztására? Hatékonyan fog működni a következő években az EU grandiózus redisztribúciós-pályáztatási-finanszírozási mechanizmusa? Alkalmas arra a mai államszervezet, hogy racionálisan tervezzen és hatékonyan végrehajtson? Tud kommunikálni, együttműködni a tudományos és az üzleti világgal? Van ahhoz képessége, kultúrája, működési szokásrendje, tartása, autonómiája, kultúrája, hogy kicsiben persze, de valahogy úgy viselkedjen, mint az ARPA? Kornai Jánosnak teljes mértékben igaza van abban, hogy ezekről a kérdésekről beszélgetni és vitatkozni kell, mert a válaszok nem egyértelműek.

Post a Comment

You must be logged in to post a comment.