Kerek

A hétvégi kánikulában, árnyas teraszon Móricz Kerek Ferkóját olvastam. Nem a regényt, hanem a drámát, abban a sorozatban, amely szépen párba rendezi a két műfajban született testvéreket. Kicsit ütődött, vaskalapos, de alapjában véve jószívű nagybirtokos apa, világot járt, háborgó lelkű, szenvedélyes fiú, büszke, feminista, orvosnak készülő polgárleány, bölcs, pipázó polgármester, ravasz csikósok, vicces vendéglősök, papucs alá gyűrt kisvárosi férfiak. Poros vendéglő, gyerekzsivajtól hangos szalon, puszta, gémeskút. Kocsi, ló, agarak akasztva, majd mégsem akasztva. Naplemente, zizegő nyárfák, kútba ugrás. Ez így elég borzalmasan hangzik. Film a háború előtti időkből, fekete-fehér, Csortos, Jávor, Benkő… Az egész valahogy mégis jó. Nem akkor jó, amikor Ferkó és Mária mindenféle lapos igazságokat vágnak egymás fejéhez. Akkor jó, amikor Móricz – szándékosan? ösztönösen? – néhány elejtett mondatban nyitva hagyja a többféle értelmezés lehetőségét. Nem a nagy, hatásvadász jelenetekben jó, hanem az apróságokban, a mellékes csevegésekben, a mellékfigurák tarkaságában. 

Post a Comment

You must be logged in to post a comment.