Kellemes szintetikus világzene szólt

Vegyük le a polcról Verne Gyula Kétévi vakációját. Vitorlásbaleset, egy csapat gyerek egy lakatlan szigetre kerül. Egyedül vannak. Két évet töltenek ott. Megússzák. Miért ússzák meg? Verne regénye optimista. A gyerekek egy civilizált országból jönnek, és a szigeten is civilizáltak maradnak. A civilizáció erős burok rajtuk, megvédi őket. Még konfliktusaikban is civilizáltak. Úgy tárgyalnak és viselkednek egymással, mint gentlemanek a klubban. Vitatkoznak, érvelnek, döntéseket hoznak végrehajtanak. Rendet tartanak. Még tanulnak is, megcsinálják a házi feladatot. Megússzák kisebb karcolásokkal: szüleik a keblükre ölelik őket, és büszkék lehetnek rájuk.

Most üssünk fel egy másik könyvet: A legyek urát Goldingtól. A történet hasonló: gyerekek, baleset, lakatlan sziget. Golding viszont pesszimista. A civilizációs máz a körülmények hatására gyorsan leolvad a szereplőkről. Valami törzsi létbe, primitív állapotba süppednek vissza. A történet végén megérkezik a hajó és a fehér ruhás tengerésztiszt. De a gyerekek nem ússzák meg. Azok sem, akik életben maradnak. Lesütött szemmel térnek haza, szüleik keblére.

Milyen vastag az a máz, amit civilizációnak nevezünk? Mi kell hozzá, hogy elolvadjon, eltűnjön, és átadja a helyét valami másnak? Most fejeztem be Spiró György új könyvét, a Feleségversenyt. A pesszimista vonulathoz tartozik. A máz már leolvadt, nem tudjuk, hogyan: a lényeg az, hogy már nincs, eltűnt, elpárolgott, elenyészett. Helyette valami őskatyvasz van: totális rendetlenség, amiben valami rend, valami logika mégiscsak felsejlik, de ez a rend már nem az a rend.

Spiró nyitott szemmel jár a világban. Szinte mindennel találkozni lehet, amit leír. Ha sétálok az utcán, ott van. Ha kinyitok egy újságot, ott van. Ha bekapcsolom a tévét, ott van. Ha autóba ülök, ott van. Ott van, egyelőre talán kicsiben. Kis gyom a kertben. A könyv azt mondja: engedjük nőni, és nézzük meg, mi lesz belőle. Tegyük félre a kapát, a metszőollót. A növényke szárba szökken, tekerednek az indák. Utat tör magának, terjed, burjánzani kezd. Betakar, befed. Diktál a maga logikája szerint.

Jó könyv a Feleségverseny? Sok részletében jó, sőt, nagyon jó. Részeiben jobb, mint egészben. Olyan novellafüzére emlékeztet, amelynek vannak egészen kiváló darabjai. Kiváló mondatok is vannak benne, amelyeket valaminek a kellős közepébe találnak, például az, amit e bejegyzés címébe írtam, remélem, jól idézem fejből. Részeiben jó, de könyvként megvannak a maga hibái. Spirónál néha máskor is úgy érzem, hogy siet, túl hamar lép elő valamivel. Egyes munkái olyanok, mint egy festmény, amely az egyik sarkában még nincs befejezve, a festő csak felskiccelt oda valamit vízfestékkel. Mire gondolok? Leginkább magára a feleségversenyre, a könyvet záró utolsó ötven-hatvan oldalra. 

Post a Comment

You must be logged in to post a comment.