Kavalkád

Herczeg-műveltségem csekély, ezt be kell vallani. Olvastam és láttam egy szellemes és jópofa drámáját a majmok országáról. Láttam és többször olvastam a zseniális Kék rókát, és mivel szinte mindennap megfordulok a Török utcában, gyakran eszembe jut, hogy vajon Cecil járt-e ott, és ha igen, vajon milyen céllal. Olvastam visszaemlékezésének utolsó részét a hűvösvölgyi időszakról. Egyszer levettem a polcról az egyik történelmi regényét, de tíz oldal után abbahagytam, annyira mesterkéltnek találtam.

Most viszont mit látok? Herczeg Ferenc regény az első nagy háború végéről, az őszirózsás forradalomról, a tanácsköztársaságról és Horthy bevonulásáról. Ziccer. Természetesen lecsaptam, az Északi fényre. Jellemek, figurák történelmi viharban. Hogy lehet átélni ekkora kilengéseket? Kit merre sodor a szél? Kiket dob a felszínre a történelem, kik azok, akik kamélonként mindent túlélnek?

A könyv közepes. Nem úgy általában közepes, hanem azért, mert hol jó, hol rossz. Egyes részeiben nagyon jó, más részeiben rossz, néha nagyon rossz. A „közepes” minősítés tehát átlagot jelent. Egyes leírások, eszmefuttatások nagyon elevenek, hatásosak. Másutt viszont érződik, hogy Herczeg pontosan tudta, kiknek ír, kiknek az ízléséhez kell igazodni.

A főhős, a barna Gál üres, elnagyolt, jelentéktelen figura. Ellenpontja, távoli rokona, a szőke Gál, még elnagyoltabb és jelentéktelenebb. Mindketten szerelmesek egy-egy nőbe, de csak úgy langyosan, ráadásul a nők is jelentéktelenek, talán az életművész Máry Luluban van egy kis vér, de amikor a másik, Anni végül apácának áll, az olvasó felsóhajt és arra gondol, hogy ezzel mindannyien jobban jártunk.

A történelmi panoptikum, a valóságos és a kitalált, de a valóságról mintázott figurák tarka felvonulása érdekes, látványos. Károlyi, Jászi, Kun Béla, Szamuely. Hírlapírók, hazaküldött emigránsok, meg nem értett tudósok, kisiklott arisztokraták, kiszolgált, életük értelmét kereső katonák, nagy- és kispolgárok, parasztok, cselédek, pénzügyi zsonglőrök, kalandorok, szerencsevadászok, bűnözők. Herczeg a politikai megnyilvánulásokban általában a lelki és jellembeli defekteket keresi, alakjai ettől gyakran karikatúraszerűek, de a nagy részük mégis eleven.

A cinikus, csavart hozó befejezés meghökkentő, olyan, mintha Herczeg egyszer már letette volna a tollat (a fehér ló megérkezett), de aztán sétált egyet, beleolvasott a lapokba, benézett a kávéházba, és meggondolta magát, visszaült az írógép mellé: na, jöjjön még egy fejezet!

Post a Comment

You must be logged in to post a comment.