Kalács

Tegnap reggel az egyetemre menet benéztem a debreceni piacra, és szóba elegyedtem a mézeskalácsossal. Megkérdeztem tőle, miért mindig ugyanazokat a figurákat hozza: Nagytemplom, huszár, kakas. Én tudom, hogy van más is, jártam valamikor az öreg Kerékgyártó boltjában, az valóságos múzeum volt.

Ez nem ilyen egyszerű, válaszolta. A többi figurára nincs kereslet. A Nagytemplom megy, a huszár is meg a kakas is. Lányfigura, kard nem megy. Hogy miért? Rejtély. Úgy látszik, bonyolult dolog ez a vásárlói viselkedés. Tisztelni kell a marketingesek munkáját.

Hazafelé a vonaton A halászó macska uccáját olvastam. (A szövegszerkesztőnek nem tetszik, hogy „ucca”, pedig így van írva, és el kell ismerni, hogy az „ucca” más, mint az „utca”.) Földes Jolán írta – eddig a nevét sem hallottam. Kedves könyv, könnyű tollal megírva, könnyen szalad rajta a szem. Kivándorlókról szól, középpontban egy magyar családdal, akik Párizsban próbálnak szerencsét, ahol aztán mindenféle népekkel találkoznak: elszegényedett orosz bankelnökkel, spanyol anarchistával, litván matematikussal, emigráns olasz kormánytisztviselővel, cári gárdistával, Hitler elől menekülő németekkel. Valahogy összetartja őket a magány, a gyökértelenség. Mindenütt jó, de legjobb sehol. Manapság „mobil munkaerőnek” neveznék őket, pozitív felhanggal, pedig csak hazát és otthont vesztett emberek, akik sehol sem találják a helyüket, pedig mindenütt megélnek valahogy, néhányan nem is rosszul.                               

Post a Comment

You must be logged in to post a comment.