Játék

Vígszínház: Játék a kastélyban. Maga a kastély is játék, a jelzésszerű díszletek mögött ott van a hátsó falig nyitott színpad. Maga a darab játék a játékban, és ez így együtt már hármas játék. A Szellemidézés címet is viselhetné, de az sajnos már foglalt. Megidézhető-e – játékból – a régi Vígszínház szelleme egy olyan játékkal, ami maga is játék a játékban? Persze nem kell feltétlenül ilyen bonyolultan közelíteni ehhez az előadáshoz, hiszen pompás és szórakoztató darabról van szó, amit jómagam gyakorlatilag kívülről tudok.

A második felvonást biztosan végigneveti a közönség, ott inkább a túlzásokat kell elkerülni, az olcsó ripacskodást. Az első felvonásnál az a kérdés, mikorra melegedik be a közönség, mikor felejti el a mindennapos gondjait.

Ha az ember kívülről tud egy darabot, a figyelme az apróságok felé fordul. A cselekmény fő vonala nem hoz meglepetést. De vajon mennyire sikerül árnyalni a figurákat? Vajon milyen kapcsolat lehetett Turai és az ifjú zeneszerző anyja között? Mit lehet kihozni az inasból, vajon mit gondolhat ő erről az egészről? Sikerül-e hús-vér figurát csinálni a szerzőtárs Gálból? Milyen lélek rejtőzik Almády ripacskodása mögött? Na és persze: kit szeret jobban ez a fiatal színésznő? Mennyi benne a számítás, és mennyi a szerelem? Hisz-e neki a fiú, vagy csak hinni akar?

Egy olcsóbb rendezés nyilván poénra megy, és poén van bőven a darabban. Egy jobb rendezés kijátssza a poénokat, de van benne más is. A mostani előadás a kettő között van: „elég jó”, mondanám.    

Post a Comment

You must be logged in to post a comment.