Intézmény

Ha már belekezdtünk az előző bekezdésben, maradjunk még egy kicsit az intézményi hatásoknál és változásoknál. Miről is van szó tulajdonképpen? Arról, hogy a technológiai fejlődés hosszabb-rövidebb idő alatt intézményi változásokat hoz magával: rágni, gyengíteni, rombolni kezd egyes meglévő intézményeket, versenyt támaszt velük szemben. Ez a folyamat néha látványos, máskor viszont lappangó, lassú, nehezen kitapintható.

Vegyünk egy példát. Pár napja olvastam el Daniel Georges Apollon (szép név) cikkét a tanulásról és az e-learningről. Szűcs András ajánlotta, akivel egykor együtt koptattuk a padot az Apáczai gimnáziumban. Az oktatás világában fontos változások történnek – állítja a cikk -, és e változások hátterében végső soron a technológiai fejlődés áll. A technológia lehetővé, hatékonnyá, fenntarthatóvá tesz bizonyos dolgokat, amik aztán versenyt támasztanak a meglévő intézményekkel szemben. Ha a kibontakozó tendenciák elég erősek, az intézményeknek vagy sikerül alkalmazkodni hozzájuk, vagy meggyengülnek, elvesztik korábbi befolyásukat, esetleg el is tűnnek a porondról.

Mi is történik a tudás és az oktatás területén? Például az, hogy a munka, a tanulás és a mindennapi élet egyre inkább összekeveredik, összemosódik. A világ egyre kevésbé úgy működik, hogy az ember reggel bemegy dolgozni, este elmegy tanulni az iskolába, majd hazamegy pihenni és szórakozni. A tudás (legyen az bármi) egyre növekvő mértékben a hagyományos intézményeken (egyetemeken, iskolákon) kívől keletkezik, és a technológiának köszönhetően egyre több csatornán hozáférhető. Az ember úgy érezheti magát, mint aki folyamatosan (tehát otthon, az utcán, a munkahelyen, az erdőben) egy növekvő tudásbazár utcáin, sikátorain sétál, hatalmas, színes polcok között, amelyekről ingyen vagy pénzért bármit leemelhet, bármit „megtanulhat”.

A bazár boltosai között ott vannak a hagyományos intézmények is, de tartalom másutt is születik, más intézményekben, sőt, intézmények nélkül is, egyre több ugyanis a „civil tartalom” (tulajdonképpen most éppen én is ilyet állítok elő), és aki technikailag felkészült – és ma ez nem jelent valami sokat -, az hozzáfér mindezekhez. A példa kedvéért gondoljuk csak el, micsoda információ- és tudástömeg halmozódik fel egy jobb televíziós csatorna archivumában, vállalatok és más szervezetek honlapjain, kutatók blogjain, vitafórumain.

Ha van választék, akkor verseny is van. Aki választási lehetőségeket lát, annak megnő az önbizalma és kritikusabb lesz (függetlenül attól, hogy igaza van-e). Erősödik a hagyományos iskolákon kívüli tudás- és tanulási világ, rágni, gyengíteni kezdi az örökölt intézményeket. Az, amit „influential learning”-nek meg „knowledge construction”-nak nevezünk, egyre inkább kicsúszik a hagyományos intézmények kezéből – mondja Apollon -, az egyének és a szervezetek egyre töbet kritizálják a kanonizált tudást. Majd jön a tulajdonképpeni mondanivaló: az európai oktatási politika nem értékeli megfelelően ezeket a változásokat, nem reagál rájuk meggyőző módon.

Ha az ember végigolvassa ezt a cikket, több kérdésen is elgondolkodhat. Mi lenne a mai oktatási intézményekből, ha elveszítenék a bürokratikus jogaikat? Hosszú távon mit eredményezhet, kinek lenne jó a hagyományos intézmények meggyengülése? Mikor és mitől lesz valaki alkalmas arra, hogy mint egyén eligazodjon a tartalom-bazárban és jó döntéseket hozon? 

Post a Comment

You must be logged in to post a comment.