Intelligens

A csütörtök délelőttöt a KFKI IQSYS szakmai napján töltöttem. Adattárház-építés, adatfeldolgozás, döntéstámogatás, adatbányászat – igen tág témakör ez két nagy világ határán: az egyik az informatikáé, a hardver- és szoftvereszközöké, az alkalmazásoké, a másik az üzleti döntéshozóké, a vezetőké, a kereskedőké, a pénzügyeseké, meg a többieké.

Érdekes terület ez, mert tulajdonképpen itt dől el, mi is az informatikai beruházások haszna, tud-e beszélni egymással informatikus és üzletember, megérti-e az előbbi, hogy az utóbbi mit akar, és rájön-e az utóbbi, hogy a másik milyen kapukat nyit vagy nyithat meg előtte. Az üzleti intelligencia feladata végső soron az, hogy a felhalmozódott adatokból valami használhatót csináljon, valamit, ami – hogy egy régi kedves kollegámat idézzem – biciklire szerelhető és éjszaka világít, vagyis valamilyen praktikus haszna van, valami jobb lesz tőle, például több bevétel jön, vagy zsugorodnak a költségek, hatásosabbak lesznek a reklámok, csökken a hibaszázalék.

Mi mozgatja az üzleti intelligencia piacát? Három dologról kell említést tenni. Az első a mindenütt felhalmozódó, irdatlan méretű adattömeg, amivel kezdeni kell valamit, különbe minek van ott hátul a spejzban. A második az előírásoknak való megfelelés: vannak ugyanis olyan szabályok, kötelezettségek amelyeknek az adatok gyűjtésénél, tárolásánál, rendezésénél meg kell felelni. A harmadik a hatékonyság, pontosabban a verseny, ami hatékonyságra kényszerít: arra, hogy jobb döntéseket hozz, használd ki a lehetőségeidet, takarékoskodj a költségekkel, szóval légy jobb a többieknél. Hosszú távon ez az utóbbi a legfontosabb, mert üzleti szempotból ő ad értelmet az egésznek.

Az üzleti intelligencia tehát versenytényező, de ugyanakkor versenypálya is egyben, mert ami e téren ma újdonságnak és szakmai bravúrnak számít, az holnapra egyszerű bekerülési feltétel lesz, amit mindenki könnyen lemásol, okos szoftverekben készen megkap, vagyis a különlegesség határvonlát állandóan előre kell tolni, nem lehet megállni, mindig elő kell jönni valami újjal, valami agyafúrtabb megoldással.

Azt a rengeteg felhalmozott adatot tényleg használni kell valamire. De mire? Hát például arra, ami egy piacgazdaságban a legjobban izgatja a vállalatokat: a bevétel növelésére. A bevételhez vevő kell, a vevőnek vásárlói viselkedése van, amit befolyásolni kell, ha az ember tudja, hogyan tegye. A viselkedés akkor befolyásolható, ha ismerjük. Honnan ismerhetjük? Hát például abból a rengeteg adatból, digitális nyomból, amit a vevők maguk után hagynak. Az üzleti intelleigenciával foglalkozó, a vállalati közönséget megcélzó írások, tanulmányok többsége ebbe az irányba kanyarodik, az értékesítés területéről hozza a példákat: “…egy nagy bank vagy biztosítótársaság adatbányászai sajátos összefüggéseket mutattak ki egy bizonyos ügyfélcsoporttal kapcsolatban, összedugták a fejüket a pszichológusokkal, akik magyarázatot találtak az abban megmutatkozó sajátos viselkedési formákra, kiderült, hogy mire kattannak ezek az emberek, és máris ment az üzenet az ügynökökhöz meg a marketingesekhez, hogy gyerekek, egy ilyen és ilyen szolgáltatáscsomagot rakjatok össze, így és így kommunikáljatok, erre lőjetek…”

Apropó:épp most tettem be egy kurzus kötelező olvasmányai közé Daniel Yankelovich és David Meer “Rediscovering Market Segmentation” című cikkét (Harvard Business Review, 2006. február). A hagyományos, többnyire demográfiai és földrajzi információkra épülő piacszegmentálási módok elavulak, triviálissá váltak – mondják. A jövő a pszichografikus ügyfélprofiloké. A lelküket kell megérteni. 

Post a Comment

You must be logged in to post a comment.